Vagyis követem, de minek. Akárhányszor megjelenik az üzenőfalamon egy újabb Dalos poszt a műsor hivatalos oldaláról, nem tudom eldönteni, hogy nekem szól-e vagy egy kisiskolásnak. A Dal Facebook-oldala olyan, mintha a célközönsége a 8-12 éves korosztály lenne, minden egyszerű, cukiskodó, s már-már gyermeteg. Abszolút nem tükrözi azt, hogy ez márpedig A Dal 2016, Magyarország Nagyszabású Eurovíziós Dalválogató Showműsorának hivatalos oldala.

Minden poszt végére emotikonokat raknak, ami nagyon amatőr dolog. Elveszi a tartalom élét, illetve komolytalanná, hiteltelenné és súlytalanná teszi azt, a helyesírási és nyelvtani hibákról már nem is beszélve.

A címek is semmitmondóak. Nem tudom, hogy hányan kattintanak ilyen címekkel a linkekre, de biztos vagyok benne, hogy Andorra lakosságának nyolcadát sem haladják meg. "A B The First tusolás közben is dobol", "A Mushu elárulja, hova vinne valakit az első randira", "Agárdi Szilvia boldog a zsűri véleménye miatt", "Gájer Bálinttól változatos műsorra számíthatunk", "Tóth Andi és Berkes OIivér már korán reggel is vevő egy kis bolondozásra", "Tolvai Reni imádja a kávét"... Kit érdekel?! Most is nézem az oldalt, a legújabb bombaposzt a következő: "Karmapolis & Szécsi Böbe: Azért jöttünk, hogy kijussunk Stockholmba" Tök jó, hogy tisztázták, eddig azt hittem, hogy a kolozsvári filharmonikusok közé pályáznak.

Aztán van egy hivatalos blog is, ami 12 éven felül olvashatatlan, konkrétan egy kisiskolás élménybeszámolója. Mintha az alsó tagozatos Dórikát sikerült volna az operatőr apukának benyomni valahogy a stúdióba és a kulisszák mögé, másnap pedig írnia kellett egy tündi-bündi fogalmazást, ami kikerült a netre és blogként adják el nekünk.

Persze nagy kihívás egy olyan műsor szereplőit futtatni a közösségi oldalakon, akiknek magánélete a műsor sajátossága miatt teljesen érdektelen, viszont valahogyan csak a felszínen kell tartani őket, mindenesetre ha már jókorát merítettek külföldi Eurovíziós dalválogatókból, akkor a közösségi oldaluk ötlettelenségére is pontot tehetnének valamilyen külföldi mintavétellel.

Összeállt az elődöntős ranglista, infografikán szemléltetem. (Holtverseny esetén azt vettem figyelembe, hogy ki kapott több nagy pontot a zsűritől, s ha így is döntetlenre jött ki, akkor az számított, hogy hányan előzték meg az adott elődöntőben. A nézői továbbjutók automatikusan a zsűri továbbjutói és a kiesők közé kerültek.)

Az utóbbi három év statisztikái szerint az első helyezett eddig mindig a legjobb négybe került, illetve a második és a harmadik helyezett is döntős lett. A közönség továbbjutói közül is mindig szerepeltek a döntőben, például ByeAlex nézői továbbjutó volt 2013-ban.

Ha mindez így történik idén is, akkor Freddie benne lesz a legjobb négyben, Petruska és a Kállay-Saunders Band pedig szintén döntőzik majd (és remélhetőleg top négyes lesz).

A Dal 2016 harmadik, egyben utolsó elődöntője lényegében egy üresjárat volt, hiszen egy pároson kívül nem szerepeltek benne sem közönség-kedvencek, sem pedig igazán értékelhető produkciók, a legjobbakat már ellőtték a második elődöntőben.

Azt már tudjuk, hogy az ezúttal 1930-as nagypolgári hálóruhát viselő Tatár Csilla nem rossz műsorvezető, de szabotálták a ponttáblázat egyenkénti megjelenítésével, aminek köszönhetően ő és a műsor is belassult, illetve még mindig hadban áll az angol nyelvvel, amit képernyősöktől egyszerűen nem tudok elfogadni. A Frenreisz Károly szerint BKV-ellenőrnek öltöztetett Harsányi Levente egyre szarkasztikusabb, a lihegős small talkok közben úgy vigyorog az előadók hülyeségein, ahogyan Sebestyén Balázs szokott a Got Talent-es barmokon, de az Eurovíziózáshoz csak nem akar megjönni a kedve.

Látványban ezúttal is igyekeztek kitenni magukért. Veres Mónika ÉS Nika (copyright by Tatár Csilla) arcra vetítése meglepően kreatív húzás volt, a múltkori C.E.T.-es csapás után nem vártam volna ekkora szakmaiságot, viszont magán a dalon semmit sem segített. Nika úgy énekelt, mintha valaki satuba szorította volna, a stylistjától pedig sürgősen meg kell válnia.

Pély Barnáék sem köszönhettek semmit az öltöztetőiknek (már ha volt nekik olyanjuk), hiszen a hihetetlenül kreatív nevű B The First együttes daláról teljesen elterelte a figyelmet a rajtuk sehogyan sem álló, piros-fekete textilkáosz. Aztán azt is érdemes lenne megfontolni, hogy a műsorvezetők megszólaltassák-e a zenészeket az előadás után, mert olyankor általában még a produkció hevében vannak és képtelenek összeszedni a gondolataikat, így a végeredmény csak gyenge poénkodás és kínos párbeszéd lesz, amit a B The First ügyesen reprezentált is. (Esetleg beszéljék meg a műsorvezetőkkel, hogy mit fognak mondani, tanulják be vagy valami.)

Gájer Bálint és Ív előadásában volt ötlet, viszont vérszegényen kivitelezték. Mindkettő giccsjáték volt, ezért kellett volna azt felnagyítani és energiát vinni bele, ami nem történt meg. A tollzáport és szárnyakat kapó Horányi Juli viszont mindent kihozott a dalából, azt követően pedig olyan hosszú szavazatkunyeráló monológokat alkotott, amilyeneket talán csak egy villalakó tudna felülmúlni.

Singh Viki gyertyák között és farmerben repített vissza mindenkit a második világháború idejére. A "Katonák" egy rendkívül idejét múlt dal, amit teljesen indokolatlan lett volna Eurovízión indítani: nem vagyunk háborúban álló ország, minek előadni a hattyúk halálát. Kár, hogy idén ezzel lőtték el Vikit, de remélhetőleg visszatér majd valami eredetivel jövőre.

Berkes Olivér és Tóth Andi a legnagyobb sikervárományosok közé tartozott egészen tegnapig, viszont az, hogy az előadás szinte a nullával volt egyenlő, Tóth Andi érdekeit szolgálja. Ő ugyanis túl jó Berkeshez (akinek indiánok fonták a haját és koreográfiáját a legsablonosabb mozdulatokból hozták össze), így szólóban indulhat majd jövőre is, mert ezzel tuti nem jutnak ki. Az eredetiséget ugyancsak kerülte Agárdi Szilvia is, aki mindent megmutatott, amit gyűlölök az Eurovízióban: semmitmondó nagyívet, estélyit, szerelmetes balett-táncosokat, nyálat, szerelmet és rózsaszín ködöt, szó szerint.

A Parno Graszt élő tévéshow-ban tegnap szerepelt először, ami láthatóan sok érzelmet hozott a felszínre belőlük. Autentikus cigányzenét játszanak, nyilván színesítik a mezőnyt, a dalból pedig mindent kihoztak, amit ki lehetett. Pierrot megjegyezte, hogy a dalszöveget még a profi dalszerzők is megirigyelhetnék, na de akkor Oláh Józsefet, a Parno Graszt tagját és dalszerzőjét mégis minek tartja, ha nem profinak?

Az estet végül Petruska mentette meg, aki több szempontból is tarolt: a mezőnyre nem jellemző kiváló angol kiejtéssel, ütemesen énekelte végig a dalt, s annak ellenére tudott energikus maradni, hogy a gitárpengetésen kívül nem sokat mozgott. A háttérvizuál és a hegedűszóló is sokat segített, illetve Petruska zeneisége, őszintesége és lélekjelenléte.

Továbbjutott Petruska (42 pont), Agárdi Szilvia (40 pont), a Parno Graszt (38 pont), a B The First (36 pont) és Veres Mónika Nika (34 pont), a nézők pedig Berkes Olivért és Tóth Andit szavazták a középdöntőbe. Miután kihirdették az eredményt és Tóth Andi elájult a színpadon, mindenki szépen vigyázzállásban végigvárta a stáblistát és aztán Harsányi is leléphetett végre.

A Dal 2016 - Első középdöntő - Jövő szombaton 19:40-kor a Duna műsorán!

Szombat este A Dal 2016 második középdöntőjében szinte mindenki nagyot alakított: volt, aki tehetségével ejtett ámulatba minket és volt, akivel nemcsak saját maga, de a stáb is kicseszett.

A nyitóprodukció ezúttal is tánc volt, amit igazán fel lehetne már dobni izgalmas látványelemekkel vagy legalább olyan basic dolgokkal, mint a tűzgép, elvégre ezzel akarják megadni a kezdő energialöketet a műsornak. Tatár Csilla kedve végre megjött az Eurovíziózáshoz, Harsányi Levente viszont továbbra is azon dilemmázik adás közben, hogy kínait vagy indiait rendeljen otthonra, esetleg megteszi-e a tegnapról megmaradt pörkölt a hűtőben vagy egyszerűen csak dőljön ágynak a hihetetlenül unalmas és hosszú nap után. S ha már ennyire szabadulna a stúdióból, legalább azzal sem kéne elvenni a drága idejét, hogy vele kéretnek tapsot egy adás alatt ötször, mert ez nem az ő dolga.

A zsűriről alkotott véleményem továbbra sem változott: Pierrot és Both Miklós még mindig szimpatikusak, utóbbiról nem is gondoltam volna, hogy konstruktívan hathat a műsorra, viszont a fejére két kiló póthajat rakató Zséda, aki egy halkabb Rúzsa Magdi 2.0-t játszik, illetve az öreges Frenreisz Károly helyére a következő évadban nyugodtan ültethetnek mást.

Bármennyire is erős kritikával illetem A Dal egyes résztvevőit, mindig igyekszem belecsempészni valami építő jellegűt is és megpróbálok nem egyből az arcukba vágni két kosár paradicsomot. A Közép-európai Idő névre keresztelt Kabai Alexnél viszont egyszerűen nem tudom ezt nem megtenni, bár mentségére szóljon, hogy ez nem teljesen neki köszönhető. C.E.T. előadása A Dal történelmének egyik legrosszabb, legkellemetlenebb, legfogcsikorgatóbb és legamatőrebb előadása volt, aminek zavarba ejtő hibáin úgy felhökkentem, mintha csak ByeAlexet láttam volna egy szál tangában végigosonni a színpadon. Vegyük végig:

• A produkció az elején díszletet kapott, közvetlenül a színpadon, amit a refrén előtt MAGA A STÁB bontott le (lásd a fenti képen). Ezek tényleg felküldték a stábtagokat a színpadra, hogy egyenként hordják le onnan a díszletelemeket, miközben javában ment az előadás. Nem hittem a szememnek. Persze nem az a gond, hogy felküldték őket, mert sokszor nem lehet máshogyan lehozni vagy felvinni a díszletelemeket, csak ugye általában mindezt nem mutatja a kamera, nem rombolja az illúziót. Basszus, ez showbiznisz 101: ha a színpadon a kollégák éppen manuálisan segítik a produkció látványát, valamit előkészítenek, leszerelnek vagy mit tudom én, akkor a kamerával addig teljesen mást kell mutatni, például a táncosokat vagy el kell terelni az énekest a színpad egy másik részére. Hát komolyan.
• Aztán kiesett az egyik füles. Előfordul. Na de azt, hogy erre C.E.T. úgy bepánikolt, mintha egy tarantula mászott volna a gatyájában, kínzóan kellemetlen volt nézni. Több másodperc kimaradt az énekből, mert a pánikroham közepette még a mikrofont sem sikerült a szájához céloznia.

Ez az egész egy nagyon-nagyon-nagyon ciki előadás volt, ami minden ponton elromlott, ahol csak elromolhatott, de legalább lelkesen csinálta végig és mint elmondta, egy álma vált valóra.

Patai Anna produkciója legfeljebb annyi relevanciával bírt, mint út szélen a döglött veréb. A szobalányoknak öltöztetett vokalistáknál és a dal vidám hangulatát átadni abszolút képtelen énekesnőnél már csak azt volt rosszabb hallgatni, ahogyan óvodásként kezelte őt Tatár Csilla és a zsűri. Záporoztak a buta megjegyzések, mint például "most már szigorúan nem Annácska, csak Anna", "hallom, még abba a korosztályba tartozol, akik nem fogyaszthatnak alkoholt", "az apukája is itt van vele" stb . Te jó ég, bepelenkázni nem akarták véletlenül?

Aztán szomorúan vettem tudomásul, hogy Gáspár Laci (vagy a stylistja) csak nem bírta otthagyni a Zarában azt a visszataszítóan vörös holdjárót, így bárki is felelős érte, jár a négy korbácsütés. Laci dala és előadása egyébként korrekt volt, de semmi különös, továbbjutást nem érdemelt, bár döntős úgysem lesz. (Az megmosolyogtatott, amikor Pierrot újra zsűrizte és meg is említette a közös múltjukat, mert hatalmas Megasztár-rajongó voltam.)

Ahhoz képest, hogy a Group'n'Swing dala drámai és felkavaró volt, az előadás meglehetősen untatott: amikor éppen nem kapcsoltak Wolf Kati realness-be és nem álltak betonba öntve a színpadon, akkor is befeszülve és kimérten mozogtak.

Vásáry Andrétól nem kaptunk olyat, amit már ne láthattunk volna. A popszínház nem az én műfajom és az Eurovízión sem hangzik jól soha, így meglepett, hogy mennyire méltatta Pierrot. Azt viszont jó volt hallani, hogy Szécsi Böbe megtanult élőben énekelni és a Karmapolis-szal együtt hozták azt a színvonalat, amivel továbbra is a mezőny egyik legígéretesebb produkciói közé tartoznak. Nizalowsky Dóri, a Passed énekesnője is sokkal magabiztosabban énekelt. A "Driftin" ugyan nem merítette feledésbe a tavalyi szuperslágerüket, a "Mesmerize"-t, de egy korrekten tálalt versenyszám volt az övék is.

A Maszkura és a Tücsökraj Siska Finuccsival kiegészülve nekem olyan volt, mint egy bepállott szobába beáradó friss levegő. Persze, értem én, hogy a dalszöveget sokan letargikusnak tartják, magát a dalt pedig túl alternatívnak, s én sem küldtem volna ki őket az Eurovízióra, viszont A Dal-ban igenis helyük volt. Jól esett hallgatni őket, hiszen nem ugrottak fejest a közhelyekbe és sablonritmusokba, ahogyan szinte mindenki.

Oláh Gergő a verseny egyik legkidolgozottabb és legérdekesebb előadását nyújtotta. A homok, a táncosok, a koreográfia, a fények, a hegedűs, az ének, egyszerűen minden egyes részletében kiemelkedett az egész. A zenét pedig Lotfi Beginek köszönhetjük, aki a Compact Disco tagjaként 2012-ben már bebizonyította, hogy tudja, mi működhet egy nemzetközi dalversenyen. Egyébként ha a "Győz a jó" jutna ki a fesztiválra és kvalifikálna a döntőbe is, ez lenne az Eurovízió történelmének első döntőbe jutott autentikus cigányzenéje, így mondhatjuk, hogy Gergő esetében a tét különösen nagy.

Ha a Kállay-Saunders Band nem lenne versenyben, akkor azt mondanám, hogy Oláh Gergőnek kell mennie Stockholmba, de még mennyire hogy versenyben vannak és nagyon határozottan haladnak a végső győzelem felé. A legtöbb visszatérő előadó rendre beleesik abba a hibába, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az Eurovíziós múltjára, s csak erre épít, illetve ezért várja el a neki alanyi jogon járó elismerést, András viszont újra bizonyítani akar. A "Who We Are" egy modern és életerős szám. Férfiasan és vagányan adta elő, amin persze sokat segített, hogy ő is akkora kondipatkány lett az elmúlt egy évben, mint én, így a már eleve tökös számhoz egy maszkulin megjelenést is biztosítani tudott.

Mint azt az első elődöntős kritikámban is írtam, a második elődöntő produkcióit jobban válogatták össze, sokkal élvezhetőbbek voltak. Továbbjutott a Kállay-Saunders Band (41 pont), Vásáry André (39 pont), Oláh Gergő (39 pont), Gáspár Laci (37 pont) és a Karmapolis & Szécsi Böbe (36 pont), a nézők pedig a Passedet szavazták tovább.

A Dal 2016 - Harmadik elődöntő - Szombaton 19:40-kor a Duna műsorán!

ps: A lens flare-rel meg óvatosabban!

A svédek eddig mindig korszakalkotónak számítottak, ha Eurovízióról volt szó: 2000-ben ők használtak először ledfalat, majd 2013-ban is újítottak a vizuális technikán, na meg akkor alkották meg a legjobb Eurovíziós arculatot ever. Ezért is érthetetlen az az ötlettelenség és jellegtelenség, ami a stockholmi dalverseny logójáról süt. 

Ahogyan azt a hivatalos Facebook-oldalukon is írják, a logó egy "energikus pitypang" és az európai összeborulást jelképezi. Ez a koncepció azért nem működik, mert egyrészt a pitypang lényege, hogy az ember elfújja és a szirmok szanaszét szóródnak a levegőben, másrészt a pitypang a tavalyi junior Eurovízió logója volt. De még ha nem is lenne koppintás, akkor is rossz lenne: túl fehér, kerek, mint tavaly, s már látom, mennyire bénán fogják hozzáadaptálni az országzászlókat. A 2013-as malmői arculat után ez egy hatalmas visszalépés.

A szlogenen sem agyalhattak sokáig. Amellett, hogy botrányosan egyszerű és semmitmondó, kísértetiesen hasonlít a 2014-es junior Eurovízió szlogenjéhez, ami a "#Together" volt.

Tanulság: ha egy kreatív ügynökség kiemelkedő munkájával bizonyítja, hogy ért ahhoz, amit csinál, nem kell lecserélni.

Tegnap kezdetét vette a Duna nemzeti Eurovíziós dalválasztó műsora, A Dal 2016. Az első elődöntőre pont a mezőny leggyengébb előadóit sikerült összeválogatni, így tőlük már csak jobbakat hallhatunk majd. Akit meg különösebben nem érdekel a verseny, annak úgysem fog tetszeni A Dal sem.

Harsányi Leventének idén sem jött meg a kedve az Eurovízióhoz, ordít róla, hogy már várja otthon a netpincér és egy Stallone-akciófilm. Tatár Csillából is hiányzott a lelkesedés, pedig ő tavaly a TV2-től újonnan átigazolt műsorvezetőként még nagyon hálás feladatnak tartotta a nagyszabású show levezénylését. Talán elmúlt az újdonság varázsa és rutinszerűvé vált az egész.

Valamelyest változott az arculat. Nem használtak annyi kisfilmet és grafikát, amennyit eddig: a zsűrit nem mutatták be külön kisfilmben, ami jó, viszont a produkciók előtt sem írták ki együtt az előadó nevét, illetve a számának címét és szerzőit, hanem bemondták őket, csatolva a szerzők arcképeivel (s mivel nem egyszer az előadó maga volt a szerző is, a felkonf fület bántóan önismétlő volt). Igazi Powerpoint-prezentáció realness-t kaptunk, csak több lens flare-rel. Vissza az egészet!

Miután az After Effects-et igyekezték kispórolni a műsorból, az "élő" látványelemekre nagy hangsúlyt fektettek. Elkezdtek játszani a színpaddal, (úgy, mint az igazi svéd nagyok, lásd Melodifestivalen): a legjobb megoldások közé tartozott, ahogyan Veres-Kovács Petránál egy diótörő felhúzta a balerinát, illetve a ByTheWay-nél, ahogyan az együttesre döntötték a ledfalat.

Az is sokat dobott a műsoron, hogy a megújult zsűri előtt végre zöld utat kapott az őszinteség és kamukedvesség helyett 6 pont alá is merészkedhettek: Pierrot és Both Miklós (akit egyelőre kedvelek) mert is élni ezzel a lehetőséggel, Zséda és Frenreisz Károly továbbra is udvariaskodik. Zsédának egyébként még most kell leszoknia arról, hogy hiányolja a magyar nyelvet, mert ez egyéni szocproblem és egyáltalán nem releváns. Frenreisz pedig pont azzal akar bevágódni, hogy rendre megcsillogtatja az angol tudását, na meg a szakmait is. Például ennek köszönhető, hogy végre definiálta nekünk, mi is ez a rejtélyes zenei formáció, amit ByTheWay-nek hívnak: "egy úgynevezett boy group". Köszönjük, Károly! Welcome to 1992, a nyugati popkultúra még csak most csöpög be a határon.

A produkciók nagyon gyengék voltak, egy-két kivétel emelte csak a színvonalat.

Odett nem energikus előadó, így hát a dalával sem bírt, ami épphogy kemény energetikai munkát követelt volna tőle. Amikor Csilla faggatta a produkció után, Odett elmondta, mennyire stresszel és zavarban van, ilyet pedig nem mondunk, amikor egy ország figyel minket. Persze, a franc se tudja, hogy a helyében, s zavaromban én mit mondtam volna (jó sok hülyeséget biztos), de ez a bizonytalan fellépés akkor sem jó ajánlólevél egy nemzetközi versenyre. (Ugyanez volt a bajom Freddie-vel is, de róla majd később.)

Mohamed Fatima és az "Ott leszek" műfaja legalább annyira taszít, mint Frenreisz Károly és Both Miklós képe ahogy egymást ölelik meztelenül (nincs ilyen, de ha lenne, akkor taszítana). Ez nem Fatima hibája, mert ő maga nagyszerű énekesnő, egyszerűen csak műfaji megkötéseim vannak. S ha még nem lett volna alapból eléggé gyötrő és gyermeteg a dal, azzal a Burai Krisztiánnal kellett megfejelni, aki 2013-ban mart bele fájóan a jó ízlésbe ugyancsak A Dal színpadán.

A ByTheWay valamelyest segített a mezőnyön: lelkesen, egy életerős és fiatalos számmal érkeztek. Az X-Faktor-ban utáltam őket (de eleve nem szeretek egyetlen fiúcsapatot sem), de A Dal mezőnyében azon kevesek közé tartoznak, akik szinten próbálják tartani a zenei színvonalat, ha már a többiek betonkalapáccsal igyekeznek megtörni azt. A srácok ruhaválasztása viszont szerencsétlen volt. Sokkal jobban mutatott volna, ha nyarat idéznek, például farmerben és menő pólóban, mert hát sem az a hosszú fekete textil, sem azok a kínai ingek nem mutattak rajtuk sehogyan sem. Meg hát eleve csak akkor gombolunk ki egy inget a mellkason, ha az férfias és szőrösen szexi. A ByTheWay tagjainak mellkasa meg nem ilyen.

Mushu a stílusával nyilvánvalóan színesítette a felhozatalt, s még a dal sem volt rossz, viszont alig lehetett érteni, amit elmormol az orra alatt. Egyetlen értelmes mondatot nem értettem abból a három perces halandzsából, de legalább nem fojtotta magát közhelyekbe, minket meg unalomba, ahogyan azt Török Jázmin, az Egy Másik Zenekar, Benji és Veres-Kovács Petra tették.

Tolvai Renivel meg mit csináljunk? Ejtőernyővel érkezett, egy kész golyótárat rakott a vállára, a táncosok amerikai focisok, a vokalisták meg katonák voltak és a háttérben forgott a peace sign ezerrel. A "Fire" egy puszta seggrázásra született dal és ezzel semmi gond nincs, viszont komoly világpolitikai szerzeményként beállítani legalább akkora hülyeség, mint egy r'n'b produkcióhoz konzervatív nagyanyám függönye-szoknyát felvenni, amiben még mozogni sem lehet.

Freddie és a "Pioneer" a verseny egyik legnagyobb sikervárományosa, nyilvánvalóan ott lesz majd a döntőben a legjobb négy között. S ha Freddie megtanulja végre betölteni a színpadot, vagyis engedi, hogy a karizmája és a kisugárzása megtegye helyette, akkor nézni is élvezet lesz majd, nemcsak hallgatni. Ezt Pierrot is megmondta, hiába fújnak most rá a női rajongók. Freddie már a Rising Star idején is úgy viselkedett, mintha egyenesen bujkálna a közönség elől, nagyon félénk és visszafogott. Ezt kell levetkőznie, elvégre most már nem egy random tehetségkutatós arc, s a tét egy nemzetközi dalverseny, amit százmilliók néznek.

Továbbjutott Freddie (42 pont), Benji (39 pont), Mushu (36 pont), az Egy Másik Zenekar (36 pont) és Tolvai Reni (35 pont), a közönség pedig a ByTheWay-t juttatta tovább.

A Dal 2016 - Második elődöntő - Jövő szombaton 19:40-kor a Duna műsorán!

Kit imádnak a rajongók? Van már korai fan-favorit? Vagy valakit már a műsor előtt leszavaztatok? A Hit Hits The Fan rajongás-figyelőt heti rendszerességgel bővítem a legújabb infókkal, a legnépszerűbb eurovíziós blogok és weboldalak kommentjei és szavazásai alapján. A Ti véleményetek alap.

A korai Freddie- és Kállay-Saunders Band-imádat után kezd eloszlani a rózsaszín köd és egyre több előadó kap figyelmet. Ilyen Berkes Olivér és Tóth Andi is, akik a Seven Seas-t adják elő közösen. Jelenleg ők vezetik a Prodfaktor szavazását is és többektől is hallom, hogy valójában ők lehetnek majd a végső nyertesek.

Az ESCHungary-n is tart egy szavazás, ott a ByTheWay-rajongók aktívak leginkább, s máskor azt mondanám, hogy a tinédzserek jelentik a legnagyobb veszélyt az igényes szórakozásra, most nem mondom, mert a fiúcsapat jó számmal indul. A második helyezett egyelőre Berkes Olivér és Tóth Andi, a harmadik pedig Freddie.

Vásáry André, Agárdi Szilvia, Odett, Oláh Gergő és Singh Viki továbbra is beszédtémák, ahogy természetesen a Kállay-Saunders Band is.

Késő hajnali séta a pesti utcákon, indul az első 9-es, a kézben félig üres sörös üveg, mész haza, kurva jó volt az este. Imádom a zenét, ami annyira leköt, hogy az ének, a rap és a dalszöveg abszolút eltörpül mellette.

Műsor előtti pontszám: 7/10