Netta győzelme lenne a legédesebb bosszú Salvador Sobral rajongóinak

Tavaly Salvador Sobral győzelmi beszédében kisajátította magának a zene fogalmát és azzal magyarázta első helyét, hogy az emberek végre igazi zenét akarnak hallgatni, nem pedig gyors éttermit.. Ezen a kijelentésén sokan felháborodtak és én sem értettem, hogy mégis ki halt meg és tette őt a zene istenévé, de úgy tűnik, hogy egy időre most sikerült megosztania a rajongókat, tegnap pedig én is a sobralisták áldozatává estem. A sobralistákkal vitatkozni olyan, mint egy konzervatívval. A nyilvánosság előtt elutasítják az újat, a modernet, a tradíciókat nem követőt és az innovatívat, s igyekeznek visszahúzni a jelent a múltba.

A napokban közzétették az idei Eurovízió főcímzenéjét, én pedig bekommenteltem, hogy bármennyire is tetszik, amit a portugálok művelnek a versennyel, a főcímzene inkább ódivatú. Mivel az RTP úgy jellemezte mint egy tradicionális, mégis a mai televíziós szórakoztató műsorok színvonalához igazított szerzeményt, nem hagyhattam ki, hogy ne jegyezzem meg: ha Eurovíziós főcímzenét akartok hallgatni, vegyétek elő a svédek valamelyikét. Na, hazai pályán itt ment fel mindenkiben a pumpa és egy maréknyi portugál esett nekem, amihez tucatnyian tapsoltak. A huszonegyedik század internetes vitakultúrájának megfelelően és tört angollal el lettem küldve a picsába.

Egy Ricardo megjegyezte, hogy az Eurovízió szépsége abban rejlik, hogy minden ország megmutathatja magát, majd egy másik mondatában, ellentmondva saját magának, már a svéd popzenét pocskondiázza (azóta szerkesztett a kommentjén és kitörölte az ominózus részt). Aztán jött egy Xavi, aki örült, hogy végre nem számítógép diktálja az ütemet, hanem élő zenekar, ami szintén egy vélemény, de nehogy elutasítsunk már valamit csak azért, mert mai, modern technológiával készült. Egy Sergio már övön aluli ütésekkel igyekezett leteperni, szerinte egy felszínes "fanboy" vagyok, aki csak az üres popdalocskákat szereti, s már csak azért is jutott erre a következtetésre, mert az avatoromon nincs rajtam póló. Az egészre egy Maria tette fel a pontot, aki szerint ignoráns és hülye vagyok.

Na ezt a gyűlölethullámot indította el Salvador Sobral 2017-ben. A "fast food music" kifejezés bekerült az Eurovíziós szótárba és azóta is gerjeszti az indulatokat. Portugália pedig a rajongókkal és a köztévével kézen fogva felült erre a lóra, az idei versenyre is egy Salvadoréhoz hasonló, "érzelmes" és minimális hangszerelésű dalt választott ki, így annyira letették az esküt a sobralista zene mellett, hogy nem tudom, mernek-e még popdalt küldeni ezután. Az viszont biztos, hogy ha Netta Barzilai és a "Toy" megnyeri az idei versenyt - márpedig a fogadóirodák és a rajongók is ezt tartják a legvalószínűbbnek -, akkor minden idők leggyorséttermibb győztesének adja majd át a trófeát Salvador Sobral, a világ utolsó igazi, értéket képviselő zenésze, a portugálokat és a sobralistákat pedig eléri a karma.