Közhelypusztulat és Eurovíziós újdonság A Dal 2019 második válogatóján
Dávid előadása egy hatalmas meglepetés volt, mivel A Dal színpadán csak elvétve lehet találkozni olyan produkcióval, ami koncepciójában teljes, jól kivitelezett és még az énekes fellépőruhája is olyan, mintha azt tényleg humanoidra tervezték volna, nem pedig egy balkáni ufóra. Dávidon nagyon jól állt a kék és a garbó, a dalszöveget pedig sikeresen közvetítette a látvánnyal is: próbált elszakadni a kanapétól, ami a mamahotelt szimbolizálta, a vergődése nem vergődésnek, hanem sokkal inkább habozásnak és kínlódásnak tűnt, pont, ahogyan azt meg is énekli. A napjainkban aranykorát élő nyolcvanas évekbeli hangzással engem mindig meg lehet venni, ahogyan az Dávidnak is sikerült. Both Miki teljesen feleslegesen ment bele a dalszöveg tudományos boncolgatásába, főleg azok után, hogy küldtünk mi már egy "What About My Dreams"-et is, aminek az ég világon semmi komolyabb üzenete nem volt annál, minthogy jajj Józsi elhagytál, most mi lesz velem. Szóval dalok üzenetét és jelentését illetően nem kellene mérlegelni, főleg úgy, hogy a 2018-as Eurovíziót két "feel good"-dal, a "Toy" és a "Fuego" nyerte (mert hát az igazi nyertes a Fuego volt, ne tessék vitatni sem).
Diana egy nagyon szép csaj, tényleg úgy néz ki, mint aki még sztár is lehetne, csak ne Rakonczaival dolgozzon együtt, aki Polyák Lilla utánzatot akar belőle faragni. A "Little Bird" egy rossz, jellegtelen dal, és egyértelmű, hogy Diana hangjában és karizmájában több lehetőség van.
Sokszor úgy éreztem, hogy az énekesnő ki akar törni és nagyot akar énekelni, holott a szám ezt nem kívánta meg. Mindenesetre sokkal jobban hangzott élőben, mint a stúdióverzión, amit meg pont azzal a kritikával szóltam le, hogy túl lágy, bájolgó és kedveskedő.
Az AWS már kitaposta az utat a jövő Eurovíziós magyar rockzenészeinek, ugyanakkor a mércét is olyan magasra helyezte, hogy azt megugrani rohadtul nem lesz könnyű. A Fatal Error amolyan szegény ember AWS-eként próbálkozik, ami olyannyira tetszett a zsűrinek és a közönségnek is, hogy az este legmagasabb pontszámait vágták az együtteshez. Most mindenki vagy az AWS-en nosztalgiázott, vagy úgy tett, mintha az AWS meg sem történt volna és még csak most készülnénk először indulni ilyesmivel, vagy mindenkinek bejött az orrhang, amit rockénekestől én még sohasem hallottam.
Gotthy háttértáncos csajokkal, motoros dzsekiben és tépett nadrágban akart popsztárkodni, de végig meg volt szeppenve és rohadtul idegesített, hogy egyszer sem néz a kamerába, amitől távolságtartónak tűnt. Maga a dal egytucat, hasonló magyar popdalokkal van tele a rádió. Both Miki szerint felületes és egyszerű a dalszöveg, amire megint csak annyit tudok mondani, hogy az Eurovíziót tavaly a "Toy" nyerte. Innentől kezdve a dalszöveggel kötözködni értelmetlen faszkodás.
Hajdu Klára "You're Gonna Rise"
A legsablonosabb, legközhelyesebb, legkiszámíthatóbb szám, amit A Dal nyolc éves történelmében hallhattunk. Oké, hogy a dalszövegbe kötök bele legutoljára, de még mindig hamarabb befogadom az olyan sorokat, mint a csak te kellesz nekem, mint a spread your wings and fly, amit már minden egyes énekesnő elkornyikált a világon. Egyik közhelyet követte a másik, én meg már a fogaimat csikorgattam. Az egész olyan volt, mintha egy dalszöveg generátor írta volna a dalt. És ha maga a dal nem lett volna még elég sablonos, meg kellett toldani a színpadképpel, ami megint csak hemzsegett a már milliószor ellőtt látványelemektől: felhők, füstgép, szélgép, selyemruha, szűzlány smink.
Ha Kállay-Saunders András feltűnik A Dal mezőnyében, akkor általában nehezen találok mást, aki megközelíti azt a profizmust, elhivatottságot és lelkesedést, amit ő képvisel évről-évre. Idén találtam, ő pedig Farshad Alebatool, a The Middletonz másik tagja. Tehát kaptunk két tehetséget, akik együttesben, erejüket egyesítve vernek mérföldeket a mezőnyre. A "Roses" Eurovíziós-kontextusban hihetetlenül újszerű dal, igazi újdonság, ami A Dal idei mezőnyének egyértelmű éllovasa. Egy valamit azért kihagytam volna a produkcióból: a táncosokat. Már tudjátok, miként vélekedek róluk.
Na jó, nekem ez a vallatózeném. Nem tudtam sem végignézni, sem végighallgatni. Ez a folyamatos, csukladozó, erőtlen őzés olyan szinten irritált, hogy két másodperc alatt elárultam volna az 51-es körzet összes titkát. És különösen megijeszt, hogy még nálam is fiatalabb srácok jöttek elő ezzel a Őszörnyeteggel. Egyszerre volt depresszív, émelyítő és idegesítő. A színpadi látvánnyal pedig bevallottan a mennyországot szerették volna megidézni, amitől borsódzik a hátam. A vidám vasárnap való nektek, nem az Eurovízió.
Az egyetlen dal, amiről még most sem tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, ez pedig nem jó jel. Az előadásmódjuk ugyanolyan volt, mint tavaly, és légtáncosokat is láttunk már A Dal színpadán, tehát újdonsággal nem szolgáltak.
Kiesett Heatlie Dávid, Hajdu Klára, Gotthy és Diana.
