Tegnap este Frans és az "If I Were Sorry" nyerte meg a Melodifestivalent és a jogot, hogy képviselje Svédországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Úgy tűnik, hogy a nézőknek elég volt egy alapbeat és egy trendi, helyesnek mondott kissrác, akit ha Montenegró vagy Albánia küldött volna, a fogadóirodák betippelnék a 20. helyre, a rajongók pedig ott tépnék cafatokká, ahol érik.

A Melodifestivalen az egyetlen eurovíziós előválogató, amit szinte minden Eurovíziós rajongó követ világszerte. Látványos, általában telepakolják jó dalokkal (elvégre Svédország, duh) és még külön lehet fogadni a győztesre is a fogadóirodáknál. Nagy biznisz. Így hát mivel a svédek rendezik a legnagyobb felhajtást az Eurovízió körül, az emberek automatikusan tiszteletet éreznek bárki iránt, akit Svédország küld. Ha pedig tényleg követték a versenyt, akkor már a győztesét is hallották legalább kétszer, ismerős produkcióra pedig általában hamarabb szavaznak, mint egy először látottra. S minél jobban nyomják a rajongók a dalt, annál nagyobb hype-ot generálnak neki és manipulálják a közvéleményt. Pszichológiai korrupció. Jelenleg Svédország vezeti a fogadóirodák listáját konkrétan Frans-nak köszönhetően.

Nekem ne mondja senki, hogy az "If I Were Sorry" egy jó dal, mert nem az, s főként nem annyira, hogy sorozatban másodjára nyerje meg vele a versenyt Svédország. Ne már, hol van ez az "Euphoria"-hoz és a "Heroes"-hoz?! Viszont az is igaz, hogy amikor nincs egyértelmű közönség-kedvenc és a mezőny kiegyenlítetten erős, akkor egy közepesen jó, biztonságos választás mellett döntenek a nézők (lásd Azerbajdzsán 2011-es győzelme).