Conchita Wurst, a 2014-es verseny győztese Instagramon osztotta meg a követőivel és a világgal, hogy évek óta HIV-pozitív. Eredetileg soha sem osztotta volna meg ezt az infót a nyilvánossággal, viszont egy exe megfenyegette, hogy ki fogja teregetni a sajtónak, így jobbnak látta elébe menni a dolognak és bevallani mindent. Mint írja, senkinek sem fogja engedni, hogy megfélemlítse és befolyásolja az életét, s hogy előbújni még mindig jobb, mintha egy másik fél fedné fel az igazságot.

heute ist der tag gekommen, mich für den rest meines lebens von einem damoklesschwert zu befreien: ich bin seit vielen jahren hiv-positiv. das ist für die öffentlichkeit eigentlich irrelevant, aber ein ex-freund droht mir, mit dieser privaten information an die öffentlichkeit zu gehen, und ich gebe auch in zukunft niemandem das recht, mir angst zu machen und mein leben derart zu beeinflussen. seit ich die diagnose erhalten habe, bin ich in medizinischer behandlung, und seit vielen jahren unterbrechungsfrei unter der nachweisgrenze, damit also nicht in der lage, den virus weiter zu geben. ich wollte aus mehreren gründen bisher nicht damit an die öffentlichkeit gehen, nur zwei davon will ich hier nennen: der wichtigste war mir meine familie, die seit dem ersten tag bescheid weiss und mich bedingungslos unterstützt hat. ihnen hätte ich die aufmerksamkeit für den hiv-status ihres sohnes, enkels und bruders gerne erspart. genauso wissen meine freunde seit geraumer zeit bescheid und gehen in einer unbefangenheit damit um, die ich jeder und jedem betroffenen wünschen würde. zweitens ist es eine information, die meiner meinung nach hauptsächlich für diejenigen menschen von relevanz ist, mit denen sexueller kontakt infrage kommt. coming out ist besser als von dritten geoutet zu werden. ich hoffe, mut zu machen und einen weiteren schritt zu setzen gegen die stigmatisierung von menschen, die sich durch ihr eigenes verhalten oder aber unverschuldet mit hiv infiziert haben. an meine fans: die information über meinen hiv-status mag neu für euch sein – mein status ist es nicht! es geht mir gesundheitlich gut, und ich bin stärker, motivierter und befreiter denn je. danke für eure unterstützung!

conchita (@conchitawurst) által megosztott bejegyzés, Ápr 15., 2018, időpont: 12:01 (PDT időzóna szerint)

Teljesen megértem, hogy miért döntött az előbújás mellett. Amikor 16 évesen összevesztem életem első barátjával, azzal kezdett fenyegetőzni, hogy felfedi anyám előtt a melegségemet (amit ugye addig titkoltam előtte), így még aznap elmondtam otthon mindent. Úgy voltam vele, hogy oké, vállalom a következményeket, de nem fogom engedni, hogy rajtam kívül bárki is alakítsa az életemet. Mivel az ex az ígéretét minden bizonnyal betartotta volna, Conchita nem kért az áldozat szerepből, sem pedig a rosszindulatú pletykákból és az örökké valóságig tartó spekulációkból, hanem kiállt a nyilvánosság elé és vállalta.

Aki ebben a sztoriban Conchitát ítéli el, nem pedig a fenyegetőző exet, az nézzen bele a tükörbe és köpje szembe magát. Hiszen adott egy ember, aki éppen nem volt olyan szerencsés, mint te vagy én, és elkapott egy betegséget - amibe ugyan már nem sokan halnak bele az orvostudomány fejlődésének köszönhetően, de akkor is gyógyíthatatlan -, s adott egy másik ember, akiben Conchita annyira megbízott, hogy képes volt megosztani ezt a hatalmas lelki terhet vele, amit a betegsége rányomott, majd az az ember hátat fordított neki és el akarta árulni. Ép ésszel nem lehet felfogni, hogy mekkora gonoszság kell legyen valakiben, hogy ilyesmire vetemedjen.

Conchita vírusszáma egyébként "undetactable", ami annyit jelent, hogy időben diagnosztizálták a fertőzést, így a korai gyógyszeres kezelésnek köszönhetően kevés az esély arra, hogy a HIV-et bárkinek is továbbadja. Conchita nem azért lett HIV-pozitív, mert mindenkivel összefeküdt volna. Egy bizonyos pillanatban rossz emberben bízott, ebbe a hibába pedig mindannyian beleesünk, mert szeretetre, törődésre és figyelemre vágyunk. Conchita már eddig is egy hős volt, hiszen 2014 óta volt a szabadság és önmagunk felvállalásának hangja, de mától kezdve a szégyenérzet nélküli élet, az elfogadás és a megértés szimbóluma is.

Tavaly Salvador Sobral győzelmi beszédében kisajátította magának a zene fogalmát és azzal magyarázta első helyét, hogy az emberek végre igazi zenét akarnak hallgatni, nem pedig gyors éttermit.. Ezen a kijelentésén sokan felháborodtak és én sem értettem, hogy mégis ki halt meg és tette őt a zene istenévé, de úgy tűnik, hogy egy időre most sikerült megosztania a rajongókat, tegnap pedig én is a sobralisták áldozatává estem. A sobralistákkal vitatkozni olyan, mint egy konzervatívval. A nyilvánosság előtt elutasítják az újat, a modernet, a tradíciókat nem követőt és az innovatívat, s igyekeznek visszahúzni a jelent a múltba.

A napokban közzétették az idei Eurovízió főcímzenéjét, én pedig bekommenteltem, hogy bármennyire is tetszik, amit a portugálok művelnek a versennyel, a főcímzene inkább ódivatú. Mivel az RTP úgy jellemezte mint egy tradicionális, mégis a mai televíziós szórakoztató műsorok színvonalához igazított szerzeményt, nem hagyhattam ki, hogy ne jegyezzem meg: ha Eurovíziós főcímzenét akartok hallgatni, vegyétek elő a svédek valamelyikét. Na, hazai pályán itt ment fel mindenkiben a pumpa és egy maréknyi portugál esett nekem, amihez tucatnyian tapsoltak. A huszonegyedik század internetes vitakultúrájának megfelelően és tört angollal el lettem küldve a picsába.

Egy Ricardo megjegyezte, hogy az Eurovízió szépsége abban rejlik, hogy minden ország megmutathatja magát, majd egy másik mondatában, ellentmondva saját magának, már a svéd popzenét pocskondiázza (azóta szerkesztett a kommentjén és kitörölte az ominózus részt). Aztán jött egy Xavi, aki örült, hogy végre nem számítógép diktálja az ütemet, hanem élő zenekar, ami szintén egy vélemény, de nehogy elutasítsunk már valamit csak azért, mert mai, modern technológiával készült. Egy Sergio már övön aluli ütésekkel igyekezett leteperni, szerinte egy felszínes "fanboy" vagyok, aki csak az üres popdalocskákat szereti, s már csak azért is jutott erre a következtetésre, mert az avatoromon nincs rajtam póló. Az egészre egy Maria tette fel a pontot, aki szerint ignoráns és hülye vagyok.

Na ezt a gyűlölethullámot indította el Salvador Sobral 2017-ben. A "fast food music" kifejezés bekerült az Eurovíziós szótárba és azóta is gerjeszti az indulatokat. Portugália pedig a rajongókkal és a köztévével kézen fogva felült erre a lóra, az idei versenyre is egy Salvadoréhoz hasonló, "érzelmes" és minimális hangszerelésű dalt választott ki, így annyira letették az esküt a sobralista zene mellett, hogy nem tudom, mernek-e még popdalt küldeni ezután. Az viszont biztos, hogy ha Netta Barzilai és a "Toy" megnyeri az idei versenyt - márpedig a fogadóirodák és a rajongók is ezt tartják a legvalószínűbbnek -, akkor minden idők leggyorséttermibb győztesének adja majd át a trófeát Salvador Sobral, a világ utolsó igazi, értéket képviselő zenésze, a portugálokat és a sobralistákat pedig eléri a karma.

Újabb év, újabb toplista. Összeállítottam a Top 43-as listavideómat a 2018-as Eurovízió dalaiból és minden héten részletesen kifejtem, hogy mit gondolok valójában róluk. Beszólok, leszólok, kritizálok, csak a szokásos. Íme az újabb hetes.

28. Lengyelország - Gromee feat. Lukas Meijer "Light Me Up"

A lengyelek nagyon rajta vannak az ügyön, hogy mindenképpen ők szállítsák az Eurovízió legnagyobb nyári slágerét, de ez sehol sincs a 2014-es görög dalhoz, vagy akár az idei, tipikusan nyári dalokhoz képest. Persze jól hangzik és jól is fog kinézni a színpadon, ha Gromee alább vesz a kriptagrimaszaiból, de semmi eget rengető.

27. Olaszország - Ermal Meta & Fabrizio Moro "Non mi avete fatto niente"

Egy tipikus idegbeteg olasz dal, de a világbékéről szól, szóval valamelyest tart egyfajta egyensúlyt. Biztosan lejjebb csúszik majd az after event listámon.

26. Ukrajna - Mélovin "Under The Ladder"

Megtört valami Ukrajnában, mert már második éve küldenek férfi előadót egyhuzamban. Mélovin angol kiejtése arra emlékeztet, amikor a Megasztárban a versenyzőknek kiejtés szerint írták le az angol dalszövegeket egy lapra, hogy nesztek, tanuljátok, aztán még a maguk túlgondolt, nagyon lazáskodó, de természetesen tök szar kiejtését is hozzátársították és úgy énekelték el. Na valami ilyesmi történhetett ezzel a dallal is, a refrént például egyáltalán nem értem, pedig Londonban lakom és felsőfokon kommunikálok angolul mindennap. A színpadkép egyébként sokat tol ezen az egyébként teljesen korrekt popdalon.

25. Fehéroroszország - Alekseev "Forever"

Csak azért kapta ezt a 25. helyet, mert oroszul biztosan szebben szól. A zenei alap legalábbis egy az egyben orosz pop, amit imádok.

24. Svájc - Zibbz "Stones"

Az ilyen imidzsű előadóktól kifordulok magamból. Vegyük fel a kalapot, mert az annyira indie, ha pedig csajon van, akkor még menőbb, hasonlítsunk a lehető legjobban egy modernkori John Lennonra, vegyük fel a madártollas medált és váljunk eggyé az anyatermészettel. Ilyesmi volt a 2015-ös osztrák együttes is, akik végül nulla ponttal zárták a versenyt, de a Zibbz dala nyilván sokkal jobb.

23. Lettország - Laura Rizotto "Funny Girl"

Egy csábítónak szánt dal, ami ugyan nem a szenvedélyével lett nálam 23., de mindenképpen jobb az eddigieknél.

22. Málta - Christabelle "Taboo"

Azért értékelnünk kell azt a hihetetlen nagy Eurovíziós igyekezetet, amit Málta tanúsít évről-évre. A végtermék persze ezúttal sem a legjobb, de egy megnyerő színpadkép sokat dobhat rajta. Maga a dal oké, máltai mércén mérve pedig teljesen korrekt.

A következő hetessel hamarosan jelentkezem.

Ez itt fent az idei Eurovízió két elődöntőjének rajtsorrendje, amit ma hoztak nyilvánosságra. A rajtsorrendet 2013 előtt véletlenszerű sorsolással döntötték el, de ma már a producerek állítják össze. Ennek dramaturgiai okai vannak, ugyanis a számhúzással sokszor előfordult, hogy több hasonló dal is egymás mellé került, így nem volt kiegyensúlyozott a mezőny, nem tudott minden ország érvényesülni. Az elődöntők mezőnyeinek szerkesztői összekovácsolásával viszont igyekeznek mindezt elkerülni.

Az első elődöntőben lassabb és tempósabb számok váltogatják egymást és persze vannak országok, amiket ez erősít. Litvánia után Izrael robbanni fog, Ciprus pedig szépen elfeledteti majd Írországot. Izland esélyei eddig sem voltak jók, de a második rajtszámmal végérvényesen is kiestek a versenyből, főleg úgy, hogy a szintén feledhető Azerbajdzsán és Albánia közé rakták őket. Fehéroroszország, Észtország és Bulgária szépen kiegészítik egymást, ahogyan Macedónia, Horvátország és Ausztria is.

A második elődöntőt Norvégia kezdi, ami már csak morálisan is egy teljesen korrekt húzás, hiszen egy korábbi nyertesről van szó. Utána Románia egy eléggé veszélyes pozícióba kerül, de talán ment rajta sokat az, hogy Szerbia és San Marino sem biztos továbbjutó, sőt. Az elődöntő második felével viszont elégedetlen vagyok. A Dalban az AWS utolsó fellépőként úgy megemelte a hangulatot a végére, hogy simán el tudtam volna őket képzelni az elődöntő záróprodukciójaként is. Annyi biztos, hogy Máltát erősen legyengítjük és Lettország sem fogja megköszönni, hogy közénk és Svédország közé került. Montenegró és Szlovénia túl unalmas ahhoz, hogy ennyire előkelő helyen szerepeljen, Ukrajna pedig valószínűleg a tervezett színpadi látványelemek miatt kapta az utolsó rajtszámot, mert maga a dal egyáltalán nem ad majd olyan zárást az elődöntőnek, mint Ciprus a sajátjának.

Az esélylatolgatás érdekes és izgalmas, de persze múltbeli tapasztalatainkon alapszik, ami nem zárja ki azt, hogy meglepetések érjenek. Az Eurovízió pedig a meglepetések versenye. Azt viszont mindenki borítékolhatja, hogy Magyarország továbbjut. Idén kemény metálosok vagyunk, minket nem ijeszt meg, csak felspanol a 13-as szám.

Újabb év, újabb toplista. Összeállítottam a Top 43-as listavideómat a 2018-as Eurovízió dalaiból és minden héten részletesen kifejtem, hogy mit gondolok valójában róluk. Beszólok, leszólok, kritizálok, csak a szokásos. Íme az újabb hetes.

35. Spanyolország - Alfred & Amaia "Tu canción"

Ha van valami, amit rühellek, az a tini szerelmes ballada. Amikor egymáshoz vágnak két tizenévest és elénekeltetik velük a legnagyobb szerelmet, ami csak létezhet a világon, közben azt sem tudják, melyik oldalon piruljon el az arcuk, amikor valaki bókol nekik. Persze, Alfrédot biztos imádják a tinilányok, magát a duót pedig falják a nagymamák, de el nem tudom képzelni, hogy egy velem egyidős, huszonéves valaki akár megfontolja, hogy adjon rájuk egy szavazatot. Csak azért 35. a dal, mert dallamosabb az előző hétnél.

34. Albánia - Eugent Bushpepa "Mall"

Egy abszolút jellegtelen könnyű rockdal. Unalmas, de legalább őszintének tűnik.

33. Norvégia - Alexander Rybak "That's How You Write A Song"

Úgy néz ki, hogy Rybaknak alanyi jogon jár a siker, mindegy, mit tesz le az asztalra. Persze fontos a megújulás, de 2009-es győztes dala, a "Fairytale" után ez akkora lejtmenet, mint Dana International 2011-es fellépése. Subi-dubi-dáb-dáb, szkrilli-szkrilli-huvé, komolyan, mint valami rossz Electric Velvet utánzat. De eleve rohadt creepy maga Rybak is, aki olyan túljátszott lelkesedéssel adja elő a számot, mintha a kistarjasi óvodásoknak adná elő a művházban. Futkos tőle a hideg a hátamon, a 33. helyezés eléggé nagyvonalú tőlem.

32. Azerbajdzsán - Aisel "X My Heart"

Amikor kiderült, hogy az azeri szám címe "X My Heart" lesz, valami szupermenő, futurisztikus, elektronikus cuccra újdonságra gondoltam, aztán megkaptuk az ezeregyedik sablonpopdalt, amihez hasonlóból már ezerkettőt hallottunk. Nem förtelmesen rossz, ha jó kedvem van, érzem a ritmusát, de Azerbajdzsántól többet várok.

31. Moldova - Doredos "My Lucky Day"

Tudom, a nemzeti döntőjükön borzalmasan szerepeltek, de az Eurovízióra kikupálják majd az előadásukat. A "My Lucky Day" egy tipikus balkáni partidal, kb. akkorát üt, mint a 2009-es román versenydal, vagyis sok vizet nem zavar, szavazatokat biztosan nem fog elhalászni más országoktól. Mindenesetre nem ekkor fogom megejteni a vécészünetemet, s itt be is lépünk a hallgatható-kategóriába.

30. Németország - Michael Schulte "You Let Me Walk Alone"

Nagyon szépen építkező dal, rádiós popballada és még az énekes személyisége is követi a mai karaktertrendeket. A problémám a dalszöveg. Schulte is az anyjához énekel, s habár több fokkal elviselhetőbb Axel Hirsoux-nál, sokkal jobb lenne, ha olyan, tőlem ugyancsak távol álló sztorikat dalolna el, minthogy egy lány összetörte a szívét vagy hogy szondáztatnák a rendőrök, de indulás előtt ivott egy felest.

29. Hollandia - Waylon "Outlaw In 'Em"

Waylon nagyon megöregedett 2014 óta vagy csak én látom vénebbnek? Mint valami kivert alkoholista, úgy szenved a mikrofonba. Az, hogy country-val indul, önmagában nem gáz, viszont jobb szeretem, ha az Eurovízió európai multikulti, nem pedig amerikai. (Igen, 2016-ban abszolút az anti-Timberlake-ek táborát erősítettem.)

A következő hetessel (21-28. helyezett) vasárnap jelentkezem.

2009-ben lettem Eurovíziós rajongó a magyarországi botránynak köszönhetően. Az MTV először Zentai Márkot választotta ki az indulásra, majd plágiumgyanús dala miatt visszaléptette és Tompos Kátyát jelölte ki helyette. A "Magányos csónak" énekese viszont lemondta a bulit színházi elfoglaltságaira hivatkozva, így harmadik alternatívaként Ádok Zoli és a "Dance With Me" lett a befutó. Ez az egész akkora botrány volt anno (talán az első igazi magyar Eurovíziós botrány), hogy mindenki erre figyelt, így én is. Kíváncsi voltam, hogy vajon mi ez az Eurovízió, amiről olyan sokan beszélnek manapság. És tessék, így születtem meg én, az ország egyik legnagyobb Eurovíziós rajongója. 2009-ben, 17 évesen, a vidéki unalmat megtörő moszkvai csillogást egyedül, a nappali tévéjén követtem. 2010-ben szintén.

2011-ben már Budapesten laktam, de nem hiszem, hogy bárkiben is tudatosítottam volna a hatalmas versenyszellememet, így egyedül szurkoltam Wolf Katinak az albimban. 2012-ben hívtak egy házibuliba, ahol kivetítőn nézték a versenyt, de lebetegedtem, így életemben először követtem a netes közvetítést, ami annyira szar volt, mint végighallgatni San Marino idei versenydalát.

Persze semmi gond nincs azzal, ha valaki egyedül nézi az Eurovíziót, mert tudom, mennyire szerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy legyenek olyan barátai az embernek, akik egy kicsit is elviselik a versenyt, de én szeretem, ha tömegével ordítozunk, röhögünk vagy hüledezünk a látottakon. Ezért is volt jó 2013-ban egy baráti társasággal nézni.

2014-ben egy terézvárosi kávézóban, rajongókkal közösen követtük a versenyt. Olyan meleg volt, hogy mire kihirdették Conchita Wurst győzelmét, már leizzadtam magamról mindent. Voltak külföldiek, ott forgatott az MTVA is és találkoztam a Fool Moon és a V.I.P. néhány tagjával.

2015-ben egy másik baráti társasággal Eurovízióztam. A hangunk már elment a végére, mert Oroszország és Svédország fej-fej melletti küzdelmét egyszerűen képtelenség volt kibírni üvöltözés nélkül.

2016-ban az egyik elődöntőt még közösen, a Kioskban néztük (bár elég szar volt), de valahogy minden barátom úgy időzítette a nyaralását, hogy az pont a döntőre essen, így az akkori brazil pasimnál ragadtam, aki addig még sohasem látott hasonlót, de aranyosan fogadta a számára teljesen érthetetlen, európai show-megalománt. Engem ugye 2016-ban meglepett Jamala győzelme, de ő, miután mindenki elénekelte a dalát, tudta, hogy Ukrajna nyer, neki is ő tetszett a legjobban. Én megismertettem vele az Eurovíziót, ő meg megmutatta, hogyan sütünk csirkemellet, win-win.

Szóval követtem már egyedül, pasival és rajongókkal, de a legnagyobb élményt mindig a barátokkal való közös nézés adta. 2017-ben tehát újra barátokkal néztem, s ez így lesz idén is.

Újabb év, újabb toplista. Összeállítottam a Top 43-as listavideómat a 2018-as Eurovízió dalaiból és minden héten részletesen kifejtem, hogy mit gondolok valójában róluk. Beszólok, leszólok, kritizálok, csak a szokásos.

42. Litvánia - Ieva Zasimauskaite "When We're Old"

Ieva huszonnégy éves és máris arról énekel, hogy milyen lesz, ha majd élete szerelmével együtt öregszenek meg, de a dalszövegből még talán azt is kihallom, hogy a szerelmes aggastyán azóta eltávozott és Ieva egyedül kötöget a kandalló előtt. Ieva egy álmodozó kislányt alakít a dalban, ennek megfelelően pedig olyan nyújtott nyávogásokat produkál, amit még egy ellő perzsa macska is megirigyelne. Nincs mit szépíteni, az idei litván dal egy gyászzene és ugyanolyan esélyekkel indul neki a versenynek, mint tavaly: biztos kieső.

41. San Marino - Jessika feat. Jenifer Brening "Who We Are"

San Marino-tól csak az elvetemülten optimisták remélnek nagyot évről évre, én speciel nem tartozom közéjük. Abban, hogy az ország már megint egy teljességgel jellegtelen, unalmas, de nagynak hatni akaró számot választott, semmi meglepő nincsen. Egy Jessika nevű énekestől pedig miért is várnánk csodákat. Semmi kétség, hogy nem jutnak a döntőbe.

40. Izland - Ari Ólafsson "Our Choice"

Hihetetlen, hogy ez a dal nézők szavazataival nemzeti döntőt nyert. 2018-ban okosabban kell választani. Ha balladát akarunk küldeni, akkor annak legyenek emlékezetes momentumai (lásd Rona Nishliu "Suus"), egy megfogó zenei alapja (lásd Aminata "Love Injected"), dinamikája (lásd Pastora Soler "Quedate Conmigo") és bája (lásd Eythor Ingi "Ég a lif"). Az idei izlandi dalnak semmije sincs, még egy karizmatikus előadója sem. Izland megint az elődöntőben marad.

39. Észtország - Elina Nechayeva "La Forza"

Utálom az operát. Az én világomban nem lehet sem jól, sem pedig rosszul előadni azt, mert a falra mászom minden olyan kísérlettől, ami a színházat a show business világába akarja importálni. Ugyan nem hiszek Eurovíziós zenei műfajokban, de a "La Forza" tényleg nem idevaló.

38. Montenegró - Vanja Radovanovic "Inje"

Egy fokkal érdekesebb dal, mint az izlandi, de ebből is hiányoznak a megjegyezhető elemek, amik emlékezetessé teszik. Montenegró valószínűleg azt várja Vanjától, hogy majd tovább jut, mint 2014-ben az ugyancsak balladával induló Sergey.

37. Grúzia - Iriao "For You"

Van egy angol kifejezés: all over the place. Na ez a dal ilyen. Miközben hallgatom, olyan érzésem van, mintha a pasik vetélkednének egymással és egyik próbálná leénekelni a másikat. Talán még agresszív is egy kicsit és ez az érzés az utolsó, amit egy balladának ki kellene váltania. Jellegtelen zenei alap, semmi extra ez sem.

36. Írország - Ryan O'Shaughnessy "Together"

Ez az első ballada (oké, bizonyára észrevetted, hogy elég sokszor használom ezt a szót a lassabb számokra, de az Eurovízió univerzumában ezzel a kifejezéssel illetjük a lassú tempójú számokat), aminek van dallama, viszont az énekhang annyira vékony, hogy még egy spagettin is hamarabb egyensúlyozhatna egy elefánt, mint Ryan hangszálain. Mi ez az egész Írországgal és a borderline szoprán férfiénekesekkel? Először Brendan Murray, most meg ez.

A következő hetes fogattal (29-35. helyezett) jövő vasárnap jelentkezem.

2016-ban megnyerték, 2017-ben megrendezték, 2018-ban viszont lehet, hogy ott kell hagyják az Eurovíziót, mert április végén az ukrán közmédia (UA:PBC) valószínűleg leállítja működését. Az Eurovíziót is rendező EBU (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) közleményében azt írja, hogy a közmédia regionális átszervezése, a munkaerő csökkentése és a digitális átállás nem várt nehézségek elé állította az ukránokat, akik sem szakmailag, sem pedig pénzügyileg nem képesek ezekkel a nehézségekkel megbirkózni. A közmédiánál attól is félnek, hogy mindez akadályozhatja a párbeszédet Ukrajna és az Európai Unió között, illetve az ukrán demokratikus törekvéseknek is alááshat.

Hogy mindez mit jelent az ukrán Eurovíziós részvétel kontextusában, az egyelőre kérdéses. Tavaly az izraeli közmédia volt hasonló helyzetben, ami szintén az Eurovízió idején szűnt meg, de úgy döntöttek, hogy az Eurovíziót még leadják, a döntő volt az utolsó adásuk.

Fuck fucking yeah! A Dal 2018-at idén olyasvalakik nyerték, akiket kivételesen én is gőzerővel támogattam a műsor teljes időtartamában. Májusban Magyarországot az AWS képviseli "Viszlát nyár" című dalukkal, ami az Eurovízió történelmének első magyar metál száma lesz. Hajrá, srácok, hajrá, Magyarország! Ezzel biztosan ki fogunk tűnni.