A Dal 5 évada rangsorolva

adal_logo.png

Habár a közmédia korábban is próbálkozott nemzeti döntőkkel, a magyarországi Eurovíziós dalválogatást mégis A Dal-lal sikerült igazán megvalósítani. A műsor 2012-ben indult, s nemcsak a rajongókhoz, hanem a nagyközönséghez is közelebb hozta a dalfesztivált. Idén az ötödik évaddal tért vissza A Dal, s most rangsoroltam minden eddigi szériát a leggyengébb mezőnytől a legerősebbig haladva.

12.png

5. A Dal 2013

A ByeAlexet országosan, majd az Eurovízión is felfuttatott 2013-as évad annyira gyenge volt, hogy a döntőben szinte lehetetlen feladatnak tűnt kiválasztani egy vállalható produkciót Malmőbe. A tenyérbemászó Vastag Tamás nyálfröccse, Keresztes Ildikó dubsteppel meghintett szerelmi agonizálása, Agárdi Szilvia és Pál Dénes szavazattarhálós duettje, illetve Kállay-Saunders András, mint a szegény ember Bruno Marsa, voltak akkoriban a választási lehetőségeink a döntőben, csakhogy néhányat említsek. Nem csoda, hogy a néző inkább a sapkás hipsztert küldte ki, aki legalább eredeti volt. Ebben az évadban kísértett újra Palcsó Tamás, akinek már tíz évvel ezelőtt a Megasztár-ban is egércsalogató cérnahangja volt a védjegye, illetve Burai Krisztián is ekkor mutatta meg, miért nem fog hiányozni egy jó ideig A Dal színpadáról. Ha van magyar találékonyság és tehetség, amit Rákay Phillip olyan sokszor méltatott és emlegetett, az biztosan nem A Dal színpadán mutatkozott meg.

5.png

4. A Dal 2016

Ironikus, hogy a műsor egyik leggyengébb évadában sikerült összehozni a legerősebb döntőt. A Parno Graszt és Oláh Gergő cigányzenei alapokból dolgozott (egyik autentikusabban, másik populárisabban), a Berkes-Tóth páros korrekten üres szerelmes popslágerrel indult, Kállay-Saunders András a bandájával tért vissza és hatalmas bulit csapott, Petruska és a Mushu pedig repesztett az egyediségével. A műsorban végig Freddie-t favorizálták, a hype már-már pofátlan volt, de a színpadi látványt leszámítva tényleg jó dal a "Pioneer" is. Ez a remekül összeválogatott finálé viszont abszolút nem tükrözte az egyébként zeneileg teljesen jelentéktelen mezőnyt, ahol Nika fél perces arcra vetítése élvezhetőbb volt komplett elődöntőknél. 

6.png

3. A Dal 2015

2015-ben mutatkozott be Ív, a Passed és az Other Planet, akik a műsor történelmének néhány legjobb dalával érkeztek. Mindhárom produkcióval olyat mutathattunk volna Bécsben, amit ritkán látni Eurovízión, de persze Boggie-nak, a világbéke fapofájú nagykövetének kellett kijutni, aki a döntős Legjobb Négyből talán még a jobb választásnak is tűnt: ellenfelei a tinilányok szobáinak falait díszítő Spoon, a tipikusan eurovíziós nagyívű szerelmes balladát éneklő Szabó Ádám és a felejthető Mujahid Zoli voltak. A jó dalok korábban elhullottak, például Farkas-Jenser Balázs és a "Liar" már az elődöntőben lebőgött, amire a mai napig nem találok magyarázatot. Tóth Verát is ekkor szedték szét a dal és a ruhaválasztás miatt, így meg is mondta, hogy soha többé nem indul a versenyen. Wolf Kati visszatérése eléggé lapos lett, a diszkódívából gyötrődő szerelmes hősnővé lefokozott Eurovíziós veterán nem ugrotta meg a saját maga által korábban emelt lécet, de Magyar Bori és Szakács Gergő dobhártyát hasogató előadásai után nyilvánvalóan hűs nyári szellőként hatott.

11.png

2. A Dal 2012

Öt évvel ezelőtt A Dal nemcsak nagy nevekkel mutatkozott be, hanem nagy slágerekkel is. Tóth Gabi, Caramel, a Király-testvérek, Puskás Peti, Fábián Juli és a Zoohacker, illetve Heincz Gábor dalai egyből hazai Eurovíziós slágerek lettek, s habár Dancs Annamari és a Sophistic jócskán belerondított az évadba, a 2012-es mezőny kb. háromnegyedét élvezni lehetett. A Compact Disco is ekkor került fel a térképre, akik meg is nyerték az első kiadást. 

9.png

1. A Dal 2014

Kállay-Saunders András harmadjára próbálkozott ebben az évben, s milyen jól tette, hiszen nyert a Running-gal, az Eurovízión pedig ötödik lett, Magyarország második legjobb eredményét szállítva. Bogi "We All"-ja, Király Viktor "Running Out Of Time"-ja, a Honeybeast "A legnagyobb hős"-e és a New Level Empire "The Last One"-ja azóta is kedvelt slágerek nemcsak a rajongók körében, rajtuk kívül pedig a Muzikfabrik, a Mystery Gang, a Depresszió és a Group'n'Swing is nagyot ment. Ha eltekintünk Király Linda színpadi káoszától, akkor az "Everything" szintén a mezőny egyik legjobb dala volt. Eurovíziós kontextusban ekkor hallhattuk a legtöbb minőségi dalt, így a 2014-es példaértékű és erős mezőnyként került be a Eurovízió hazai történelmébe.