Portugália óriásit hasalt Claudia Pascoal dalával, az "O jardim"-mal, ami a döntőben az utolsó helyen végzett. Az Amar pelos dois-utóízű számmal a sobralista-vonalat akarták továbbvinni, vagyis az "egyszerű a nagyszerű"-elvet követve az érzelmekre szerettek volna hatni. Nem sikerült. Mivel a portugálok a tavalyi győzelmük után elég nyíltan elkötelezték magukat Salvador Sobral győztes szavai mellett, miszerint "a zene nem tűzijáték, hanem érzelem", most megehetik, amit főztek. Mivel Pascoal utolsó helyezése elég egyértelműen bizonyítja, hogy ezt a műfajt nem fogják évről-évre bekajáltatni a nézőkkel csak azért, mert egyszer sikerült, vajon mernek-e majd populárisabb dalt küldeni a versenyre a jövőben? Ha igen, akkor mindenképpen szembeköpik majd magukat vele, mert ugyan semmi gond nem lesz a választással, de mi emlékezni fogunk rá, hogy a populáris zenéről kissé máshogy gondolkodtak még nem is olyan rég.

Portugáliáé az egyik legkárosabb győzelem volt az Eurovízió történetében. Salvador Sobral súlyosan és teljesen feleslegesen egymásnak eresztette a rajongókat, megosztotta őket és hangot adott azoknak, akik a huszonegyedik században még mindig visszasírják a már a nyolcvanas években is ciki karmester vezette zenekart, illetve nem hagyják, hogy a verseny demokratikus értékei érvényesüljenek, azaz mindenki olyan dallal induljon, amilyennel akar. Aztán a nézők majd úgyis döntenek, melyik a jobb.

Szerencsénk, hogy Netta győzelmével a Sobral által okozott sebeket egy kicsit sikerült enyhíteni.

Nem fogadta jól az európai politika, hogy 2019-ben Izraelben tartják az Eurovíziós Dalversenyt. Netta és a "Toy" győzelme az Eurovízió történelmében harmadjára viheti Jeruzsálembe a versenyt, aminek ötletétől egyre több országban bojkottra szólítják fel az adott köztévét.

Izlandon petíciót indítottak a részvétel visszavonására, amit már 23 ezer állampolgár írt alá. A lavinát egy ismert énekes, Dadi Freyr Pétursson indította el, aki azt írta Twitterén, hogy soha többé nem indulna a versenyen. Szerinte lehetetlen volna élvezni az Eurovíziót Izraelben, miközben az ország kormánya és hadserege borzalmas ellencsapásokat mér a palesztinokra. Miután az énekes kiakadt és vele együtt több ezer rajongó aláírta a petíciót, az izlandi köztévé bejelentette, hogy hamarosan összeülnek és eldöntik, mennek-e vagy maradnak. Legutóbb 1999-ben tartották a versenyt Jeruzsálemben, akkor Izlandnak semmi gondja nem volt az izraeli-palesztin háborúval.

Írországnak is hasonló problémái vannak az izraeli rendezéssel. Mícheál Mac Donncha dublini polgármester szólalt fel először az ügyben, a visszalépésre buzdította a köztévét. A politikust korábban kitiltották Izraelből, mert nyíltan támogatja a BDS mozgalmat (Boycott, Divestment and Sanctions Movement), ami egy elég komoly, általános izraeli bojkottot célzó nemzetközi kezdeményezés. A mozgalmat éltette és bojkottra szólított fel több ír republikánus politikus, illetve az 1994-es Eurovízió egyik győztese, Charlie McGettigan is. Írország az 1979-es és az 1999-es jeruzsálemi dalversenyen is részt vett.

Svédországban az euroszkeptikus Baloldali Párt verte fel az állóvizet: "Teljesen indokolatlan, hogy Izrael egy ilyen gigantikus zenei eseményt megrendezzen, amíg foglalják mások területét. Azt akarjuk, hogy emberi jogok alapján kizárják Izraelt az Eurovízióról. Nem táncolhatunk tovább, amíg folytatódik a palesztin emberek meghurcoltatása. Bojkottálni Izraelt, most! - nyilatkozták. Svédország is részt vett mindkét korábbi izraeli versenyen.

Az Egyesült Királyságban a "We Support Jeremy Corbyn" nevű politikai csoport szólította fel a BBC-t az Eurovíziós bojkottra, a liberáldemokraták pedig arra figyelmeztettek, hogy a részvétel egyet jelentene "az emberi jogok könyörtelen sárba tiprásával". Csak úgy, mint Írország és Svédország, az Egyesült Királyság is részt vett az eddigi izraeli versenyeken.

De akkor most a több ezer ártatlan, aki életét veszti a palesztinok és az izraeliek közötti háborúban, csak akkor szúr szemet, ha éppen Izrael rendezi az Eurovíziót?

(Forrás: vmalmö.se, eurovoix.com)

Mindaddig, amíg az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége nem ül össze és nem dolgoz ki egy átláthatóbb és szigorúbban szabályzott biztonsági tervet az Eurovízió zavartalan lebonyolítására, addig minden évben megismétlődhet a tegnapi incidens. Az Egyesült Királyságot képviselő SuRie előadása közben egy londoni politikai aktivista felrohant a színpadra, kivette az énekesnő kezéből a mikrofont és azt ordibálta, hogy "Nazis of the UK media, we demand freedom", magyarul "Brit média nácijai, szabadságot követelünk". A biztonságiaknak sikerült eltávolítaniuk az idiótát, aki egyébként megmutatta, mennyire nem lehet radikális aktivizmussal elérni semmit, mert az inkább nevetséges, mint effektív (lásd a Greenpeace vagy a Peta faszkodásait). SuRie láthatóan megijedt, nekem például már csak brit állampolgárként is biztos az lett volna az első gondolatom, hogy oké, én most itt meghalok, de az aktivista leszerelése után még nagyobb erővel és szenvedéllyel folytatta tovább a dalát, így sokan álruhás áldásként értelmezték a történteket. Az EBU felajánlotta SuRie-nak, hogy énekelje el még egyszer a dalát, de ő ezt visszautasította.

Mindenesetre a biztonságiak egyértelműen nem végezték megfelelően a munkájukat. Az lett volna a feladatuk, hogy biztosítsák a fellépők testi épségét és a műsor békés lebonyolítását, ha pedig nem tudják megelőzni az ilyen helyzeteket, akkor az egész olyan, mintha az EBU nem is költött volna rájuk, így ott sem lennének. Hogy történhetett ez meg? Ha egy egyszerű balfasz meg tudja zavarni a műsort, akkor miért ne tudná egy terrorista is, aki nyilván profinak számít a rendbontásban. Ez az aktivista simán lehetett volna akár egy pszichopata is fegyverrel a kezében. A párizsi Bataclanban és Ariana Grande manchesteri koncertjén történt terrorcselekmény nem volt elég ahhoz, hogy a világ legnagyobb zenei műsorának, ami kb. 15 ezer embert vonz a helyszínre és további 200 milliót a képernyő elé, szigorítsák a biztonsági előírásait? Azon persze elnevetgélhetünk, hogy nem lehet bevásárlókocsit meg létrát bevinni az arénába, de úgy tűnik, hogy az a szánalmas kis lista tényleg tükrözi azt a komolytalanságot, amivel a verseny biztonságát kezelték a szervezők.

A helyzetet tovább rontja, hogy korábban is történt hasonló eset. 2010-ben Spanyolország előadása közben rohant fel egy barom a színpadra, 2017-ben pedig Jamala mellett villantott segget valaki. Az ilyen helyzeteket meg lehet előzni, csak hozzáértő biztonsági szolgálatot kell alkalmazni.

Az elődöntőhöz hasonlóan a döntőben is a nézők segítették több ponthoz az AWS-t: míg a nemzetközi zsűritől csak 28 pontot kaptak, ami csak a 22. helyre lett volna elég, igaz, nem sokat, de a nézők 65 pontjával eggyel jobb helyezést értek el, így 93 ponttal a huszonegyedikek lettek.

Érdekesség, hogy a döntőben inkább az első elődöntő országai adtak pontokat: a zsűriszavazáson konkrétan csak és kizárólag az első elődöntő résztvevőitől kaptunk pontokat, Azerbajdzsántól máris 8-at. A televotingon Finnország helyreállította a metálbecsületet és Szerbia, illetve Románia után ők adták a legtöbb pontot nekünk. 

A rajongók a 19., a fogadóirodák a 17., én meg a 14-16. helyre vártam az AWS-t a döntőben, így mindenképpen kisebb csalódás a 21. helyezés. Persze nem akkora, mint Wolf Kati esetében, hiszen az AWS-sel olyasmit vállaltunk be, amit általában nem szoktak: hörgős metált, anyanyelven. Ezért marad Magyarország 2018-as szereplése még egy jó ideig emlékezetes és egyébként is a leglátványosabb magyar produkció volt, amit valaha is láthattunk az Eurovízió színpadán. Gratula, srácok, fasza meló volt.

Nehéz elhinni, hogy egy olyan, relatíve gyenge elődöntőben, mint amilyen a csütörtöki volt, az AWS csak tizedikként tudott továbbjutni, de ha közelebbről megnézzük az eredményeket, láthatjuk, hogy nem a nézőkön múlt.

A második elődöntő zsűripontjai tökéletesen megmutatják, hogy miért nevetséges a szakmai zsűri bevonása a szavazásba. Egyrészt nem szakmaiak: mivel a zene nem tudomány, hanem művészet, így nincs is szabályzat, ami alapján szólnia kéne. Innentől kezdve a zenét hozzáértő, "szakmai" füllel hallgató zsűriről beszélni ostobaság. Ők is csak emberek különböző zenei ízléssel, így történhetett meg az, hogy a szerintem a tömény ízléstelen Moldovát továbbjuttatták volna Magyarország helyett. Alig van valaki, aki Málta vagy Lettország előadására emlékezne, mégis őket részesítették előnyben Dánia és Szerbia karakteres produkcióival szemben. Azzal is lehetne vitatkozni, hogy ha a zsűri azért van ott, hogy ellensúlyozza a közízlést a szakmaival, akkor miért pontozták fel és hozták ki saját győztesüknek Svédországot, akik a mezőny egyik legrádióbarátabb dalával indultak. Szakmai zsűriről beszélni tehát nevetséges.

A nézőknek viszont rengeteget köszönhetünk, az AWS ötödikként végzett a televotingon. A közönség egy ország híján megkapta, amit akart: a zsűri elbuktatta Lengyelországot, helyette a szegény ember Lenny Krawitzét indító Hollandia jutott tovább a döntőbe.

Az elődöntőben az AWS Lengyelországnak tetszett legjobban, a zsűritől 6, a közönségtől pedig 10 pontot kaptunk. Romániában és Oroszországban is kapott pontot mindkét oldalról a zenekar, viszont kijelenthetjük, hogy a nemzetközi zsűri egyáltalán nem szerette az AWS-t, húsz országból csak hat zsűrije adott nekik pontot. Nem úgy, mint a közönség. Szerbiától megkaptuk a maximális 12 pontot, Hollandia, San Marino és Németország pedig 8 pontot adott. Kissé meglepő, hogy a metálzabáló skandináv országok egy-egy ponttal értékelték az AWS-t, Dánia pedig eggyel sem. A dánokon kívül még Franciaország, Málta és Lettország nem támogatta egyáltalán a továbbjutásunkat.

Netta és a "Toy" 529 ponttal végzett az első helyen Lisszabonban. A zsűriszavazásnál fej-fej mellett haladt Ausztriával, Svédországgal és Ciprussal, amit az osztrák Cesar Sampson meg is nyert, aztán a nézők fordítottak és a két legtöbb közönségszavazatot kapó Ciprus és Izrael közül utóbbit hozták ki győztesként. Jövőre Jeruzsálembe utazunk, a döntőről és az idei versenyről holnap írok. Addig is íme Izrael legújabb dívája és a nyár slágere:

Íme az Oddschecker-en elérhető fogadási toplista a döntő előtt másfél órával:

1. Ciprus
2. Izrael
3. Írország
4. Franciaország
5. Litvánia
6. Svédország
7. Olaszország
8. Észtország
9. Németország
10. Norvégia
11. Csehország
12. Finnország
13. Bulgária
14. Moldova
15. Ausztrália
16. Dánia
17. Magyarország
18. Ausztria
19. Hollandia
20. Ukrajna
21. Spanyolország
22. Portugália
23. Egyesült Királyság
24. Albánia
25. Szerbia
26. Szlovénia

Ha Ciprus tényleg megnyeri, akkor ez lesz a szigetország első Eurovíziós győzelme.

A "Mától nincs olyan ország, amely minden elődöntőt túlélt" című bejegyzésemet hamarosan átírom, ugyanis van: Ukrajna és Ausztrália. Bocs, elkapott a hév.

A Mango kínai köztévé elhomályosította a közönség soraiban lengő szivárványzászlókat, Albánia és Írország produkcióját pedig egyáltalán nem mutatta az idei Eurovízió első elődöntőjén. Az albán énekest azért cenzúrázták ki, mert Kínában nem szerepelhet képernyőn senki, akinek láthatóak a tetoválásai (nem vicc), az írek előadásában pedig az énekes mellett táncoló meleg pár verte ki a biztosítékot. Ennek eredményeként az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége azonnali hatállyal leállíttatta az Eurovízió közvetítését Kínában, illetve felbontotta partnerszerződését a köztévével.

Évről évre vita tárgyává válik, hogy vajon mennyi létjogosultsága van saját állampolgárait elnyomó, autoriter politikai berendezkedésű országoknak az erősen demokratikus értékeken alapuló Eurovíziós Dalversenyen. Megérdemlik-e olyan rezsimek a részvételt vagy a verseny közvetítését, ahol nincsenek törekvések a demokrácia megerősítésére és a szólásszabadság fenntartására.

Mivel az Eurovízió nyilván nem a politikusoknak, hanem a tévénézőknek készül, máris jön a kérdés: az állampolgárok megtestesítik-e a kormányukat? Az oroszok egyenlőek-e Putyinnal? A törökök Erdogannal? Az azeriek Alijevvel? Induljunk ki magunkból. Ugyan még nem vagyunk diktatúra, de nem hiába hívnak minket külföldön Kis-Oroszországnak. 2010 óta ugyanaz a párt kormányoz nálunk, lehengerlő többséggel nyernek országgyűlési választásokat, mégis tömegek vonulnak ki ellenük az utcára. Szemmel láthatóan van egy réteg, amely kész demokratikus törekvésekre, mégis minden évben lejjebb csúszunk a demokratikus értékeket világszerte figyelő intézetek mutatóin a jogállamiságon, az emberi jogokon és a szólásszabadságon mért kemény ütések miatt. Az Eurovízió pedig ezen demokratikus értékek mentén jött létre és kemény 63 éve áll ki szilárdan mellettük.

Nálunk nem volt különösebb botrány abból, amikor Conchita Wurst megnyerte a 2014-es dalversenyt. Talán csak Friderika nyilatkozta le egy szennylapnak, hogy nem tudta, hogyan magyarázza el gyerekének, amit lát, mert valószínűleg teljesen hülyének nézi a kölyköt vagy ő maga teljesen hülye a normális párbeszédhez. Mindenesetre nem böfögték körbe a médiát a vezető politikusaink, állami szinten nem okozott fennakadást a dolog. Nem úgy, mint Oroszországban. Oroszországban tilos a "homoszexualitás népszerűsítése", jelentsen ez bármit, a melegeket általában deviánsként kezelik és az ország egyes régióiban (például Csecsenföldön) szabályosan levadásszák, megkínozzák és megölik őket, amiről az igazságszolgáltatás tud, csak leszarja, mert még mindig pozitívabb képet ad a társadalomban a melegek üldözése, mint védelme. De nemcsak az orosz melegekről van szó, hanem mindenkiről, aki egy kicsit is másabb az átlagnál, beleértve a másképp gondolkodókat és azokat, akik egy szabad Oroszországban hisznek. Az állam gyakorlatilag mindenkit üldöz, aki mást akar, mint ők. Így van ez Törökországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, a versenyt csak közvetítő Kínában és egyre inkább jellemző ez a kelet-közép-európai régióra is. Ha megfosztanánk az Eurovíziótól ezeket a társadalmakat, akkor egy újabb szabad hangot némítanánk el az életükben?

Egy tökéletes világban ezeknek az országoknak semmi keresnivalójuk nem lenne az Eurovízión, de hát egy tökéletes világban eleve nem léteznének autoriter rezsimek. De vajon hatással van-e az Eurovízió mint médiafenomenon ezekre az elnyomott társadalmakra? Ha egyre nagyobb szerepet kap a versenyen és en bloc a médiában az emberi sokszínűség, az elgondolkodtathatja-e a tévé előtt ülő fehéroroszt és befolyásolhatja-e a világról alkotott képét, amit a mindennapokban a kormánya igyekszik felépíteni benne? Idén Írország produkciójában egy meleg pár táncol az énekes mellett, a közönség szivárványzászlókat lenget az arénában, Hollandia fekete táncosokkal lép színpadra, Olaszország és Franciaország pedig a terrorizmus ellen és egymás elfogadása mellett foglal állást dalában. Ha a szivárványzászlókat kicenzúrázza a kínai köztévé, erre pedig válaszul az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége letiltja náluk az Eurovízió közvetítését, az a valóságban árt vagy használ? Persze, a köztévé többé nem érdemli meg a közvetítési jogokat, de ezzel egyidőben online kellene népszerűsíteni a nézőknek a versenyt. Az európai rezsimek ugyan nem cenzúrázzák az Eurovíziót, de ha olyat látnak, amik ütköznek saját nézeteikkel, akkor erősen felháborodnak és azzal fenyegetőznek, hogy következő évben már nem vesznek részt a versenyen. És lenne egy nagy réteg, aki ezt támogatná, viszont lenne egy másik is, akinek hiányozna a verseny. Hiányozna, mert amikor nézik, akkor legalább három estére ki tudnak szakadni országuk valóságából és erőt meg reményt adhat nekik, hogy az emberi értékeket megvető kormányukon túl is van élet. Az EBU-nak a köztévéket és az államokat kell megbüntetni, nem a nézőket. Szerencse, hogy van online közvetítés és egyelőre mindenki számára elérhető.

Hittétek volna, hogy egyetlen évben megszűnik a több mint egy évtizede sikeresen tartott 100%-os román és orosz továbbjutási arány? Néhány órája még Oroszország és Románia volt az utolsó országok egyike, melyek az elődöntők 2004-es bevezetése óta mindig továbbjutottak a döntőbe, de Lisszabonban - Azerbajdzsánhoz hasonlóan - ők is elhasaltak, nem lépnek fel szombaton.

Románia 13 próbálkozásából 12-szer döntőzött, háromszor került a legjobb öt közé. A legnagyobb veszélyben 2009-ben volt, amikor Elena és a "The Balkan Girls" kilencedikként végzett az elődöntőben. Mivel Alexander Rybak az idei második elődöntőt szépen nyitotta, az unalmas The Humans-nek esélye sem volt fenntartani a lécet. Igazából annyira jellegtelenek voltak, hogy nincs is miről írnom.

Oroszország 2004 óta 14-szer döntőzött, debütálása óta pedig kilencszer végzett a legjobb ötben. Yulia Samoylova eredetileg tavaly indult volna, de kitiltották Ukrajnából, így az orosz köztévé inkább visszaléptette őt és az országot is. Pénzben mertem volna fogadni rá, hogy nem küldik ki 2018-ban, de állták a szavukat, felültették egy hegyre és elénekeltették a dalát a vokalistáival, mert ugye Yulia hangszálai pont annyi csodára képesek, mint a sajátjaim egy karaoke esten. Van egy olyan érzésem, hogy 2018-at az oroszok is feladták és csak azért indították Yuliát, hogy ellenkező esetben ne jöjjenek ki rosszul a dologból, ne kapják őket szószegésen. Lássuk be, ez egy kényszerindítás volt és ők is tudták, hogy semmire nem mennek majd vele. Azt viszont már most borítékolhatjuk, hogy jövőre az oroszok felrobbantják a színpadot. Nem bocsátották még meg 2016-ot a zsűrinek.