Nagy nevek nélkül rajtol A Dal 2018

Igazán nagy neveket nem találni A Dal 2018-as indulóinak listáján, de ez nem is feltétlenül baj. Több, mint 350 dal érkezett a műsor felhívására, amiből idén is 30-at hallhatunk majd élőben. Január 20., 27. és február 3. az elődöntők, február 10. és 17. a középdöntők, február 24. pedig a döntő napja, amikor valakit megszavazunk a zsűri megszavaz Lisszabonba, az első portugál és óceánparti Eurovíziós Dalversenyre.

Egyetlen dalt sem hallottam még, de így hallatlanban nagyon örülök Heincz Gábor visszatérésének, aki a műsor történelmének egyik legjobb dalát szállította 2012-ben. Visszatért még Vastag Tamás is, akinek dala a címből ítélve (Ne hagyj reményt) ugyanaz a nyálcsapda lehet, amivel eddig is megpróbálta a nagymamákat és a magányos nőket a cipőtalpához csúsztatni. Maszkura és a Tücsökraj újrázása eléggé meglepett, mert amikor legutóbb indultak, a backstage pletykák szerint úgy viselkedtek, mintha ennél az olcsó glamúrnál ők sokkal jobbak lennének, unottanak mutatkoztak és a tökük kivolt, de ezek szerint mégsem lehetett az olyan rossz. Kökény Attila, Polgár Odett, Knoll Gabi, Szabó Ádám, Tolvai Reni, a Peet Project, a Fourtissimo és a Leander Kills is visszatért, illetve Király Viktor, aki már harmadjára próbálkozik és talán most ki is fogják nyomni a versenyre. Závodi Marcel, Burai Krisztián, Palmer Izsák és ByeAlex dalszövegíróként köszön vissza, utóbbi pedig abból a szempontból azért mégiscsak különös, hogy amióta mainstream figura lett, nem csinál mást, csak fikázza a műsort. A Nemzenekar és a Nene zenekar közötti nyelvbotlásokat és félreértéseket pedig már most várom.

Íme a teljes lista:

  • Andy Roll "Turn The Lights On" (Dutka András)
  • AWS "Viszlát nyár" (Kökényes Dániel, Brucker Bence, Veress Áron, Schiszler Soma; Siklósi Örs)
  • Ceasefire X "Satellites" (Vavra Bence András, Szűcs Norbert; Kozma Kata)
  • Dánielfy Gergely "Azt mondtad" (Dánielfy Gergely; Völgyesi Árpád)
  • Fourtissimo "Kisnyuszi a kalapban" (Ferencz-Kuna Valéria, Kuna Márton, Ferencz-Kuna Gyula, Kuna Bence; Ferencz-Kuna Valéria, Kuna Bence)
  • Gulyás Roland "Hypnotized" (Márta Alex)
  • Ham ko Ham "Bármerre jársz" (Tóth G. Zoltán; Kathy Zsolt)
  • Heincz Gábor "Good Vibez" (Heincz Gábor; Méhes Adrián)
  • Horváth Cintia "Journey" (Balogh Tamás, Horváth Cintia)
  • Horváth Tamás "Meggyfa" (Horváth Tamás)
  • Király Viktor "Budapest Girl" (Király Viktor, Ash Hicklin, Závodi Marcel; Király Viktor, Ash Hicklin)
  • Knoll Gabi "Nobody To Die For" (Knoll Gabi, Burai Krisztián, Stanislav Bendarzsevszkij; Knoll Gabi)
  • Leander Kills "Nem szól harang" (Köteles Leander)
  • Living Room "Kirakat élet" (Pál Benjamin; Pál Benjamin, Prommer Patrik)
  • Maszkura és a Tücsökraj "Nagybetűs szavak" (Biró Szabolcs, Boros Gábor, Földesi Attila, Kertész Csaba, Vikukel Dániel; Bíró Szabolcs)
  • Maya ’n’ Peti "Nekem te" (Szalma Edvárd, Szikszai Péter)
  • Nemzenekar "Waiting" (Pásztor Gyula, Károly Tamás; Pásztor Gyula)
  • Nene zenekar "Mese a királyról" (Vörös Milán Erik, Orsovai Renáta Katalin, Márkosi József, Boda Evelin, Varga Szabolcs Balázs, Ferencz Péter; Orsovai Renáta Katalin)
  • Noémo "Levegőt" (Takácsová Noémi, Szabó Dániel Ferenc, Szeifert Bálint Artúr, Tóth István; Takácsová Noémi, Jeszenszky Márton)
  • Nova Prospect "Vigyázó" (Kiss József; Schautek Bálint)
  • Peet Project "Runaround" (Ferencz Péter, Magán Olivér, Závodi Attila, Gudics Martin, Gudics Marcell; Ferencz Péter)
  • Polgár Odett "Aranyhal" (Toldi Miklós, Polgár Odett; Hujber Szabolcs)
  • SativuS "Lusta lány" (Szabó Márton; Pájer Gábor)
  • Süle Zsolt "Zöld a május" (Süle Zsolt, Bodnár Péter; Süle Zsolt)
  • Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert "Életre kel" (Szakcsi Lakatos Róbert; Müller Péter Sziámi)
  • #yeahla ft. Eszes Viki "1 Szó Mint 100"  (Jelasity Péter)
  • The Matter "Broken Palms" (Isaak Palmer, Kozák Örs, Joel David Perez Garcia, Antal Kert; Isaak Palmer)
  • Tolvai Reni "Crack My Code" (Bella Máté, Johnny K. Palmer; Johnny K. Palmer)
  • Vastag Tamás "Ne hagyj reményt" (Sztevanovity Krisztián; Sztevanovity Dusán)
  • Yesyes "I Let You Run Away" (Szabó Ádám, Somogyvári Dániel; Yesyes)

A zsűriben jövőre nagyon helyesen újra helyet kap majd Both Miklós, Frenreisz Károlyt viszont ezúttal sem ússzuk meg, akinek munkásságát és személyét az MTVA tisztelhetné távolról is, nem kell őt egy szórakoztató műsorban futtatni, mivel nem szórakoztató. Zsédát lecserélik Schell Judit színésznőre, akit még sohasem láttam showműsorban szerepelni, Caramel helyére pedig Mező Misi érkezik, aki a bukásra ítélt The Voice-ban és az egy évadra elég Rising Star-ban is zsűrizett már. A zsűri átlagéletkora így 47. Szóval értitek.

Harsányi Leventét nem untatják tovább műsorvezetői posztban, hanem lecserélik Freddie-re, akit tényleg nem akarok bántani, mert személyesen is meggyőződhettem arról, hogy egy kedves srác, de annyi köze van a showmankedéshez és a kommunikációhoz, mint egy szájzáras önjelölt standuposnak a falu végi kiskocsmában. Tatár Csilla menesztése viszont meglepő. Azt hittem, hogy bebetonozzák majd a hazai Eurovíziós környezetbe, de ezek szerint jobban bíznak Rátonyi Krisztában, akiért valamiért idén megőrültek a rajongók. Tényleg ekkora a műsorvezető-válság Magyarországon?

Anyway, A Dal 2018 január 20-án indul és február 24-én kiderül, ki képviseli Magyarországot az Eurovízión, én pedig minden történést követek majd itt, gyertek és dumáljuk ki.