Jövő héten kisorsolják, kikkel és melyik elődöntőben lépünk fel

Január 31-én kedden délelőtt 11-kor élőben kapcsolják YouTube-on a kijevi önkormányzatot, ahol minden országot - köztük Magyarországot - elosztanak a két elődöntőbe. Az eseményen hivatalosan is átadják a rendezés jogát Kijevnek, a 36 országot hat darab urnából véletlenszerűen sorsolják majd ki.

Az urnázást azért találta ki az EBU, hogy elszakítsa egymástól az állandóan egymásra szavazó országokat, így akadályozza a blokkszavazást és elősegítse az elődöntőre érkező szavazatok jobb és igazságosabb eloszlását. Az 1-es urnába a Balkán országait, a 2-esbe az északiakat, a 3-asba a keletieket, a 4-esbe további balkániakat, az állandóan egymást pontozó ciprusiakat és görögöket, illetve minket, a maradékot pedig az 5-ös és a 6-os urnába tették. Először az első, majd a második elődöntőre sorsolnak. Az urnákon egyenként megy majd végig a sorsolást végző, gyér, de büszke angol tudású alak, a kihúzott ország neve mellé pedig mindig kisorsolja majd annak helyét az elődöntőben (nem a konkrét rajtszámot, csak azt, hogy az elődöntő első vagy második felében léphet-e színpadra).

Ilyenkor azért izgulunk, hogy olyan elődöntőben legyünk, ahol nincsenek együtt a görögök és a ciprusiak, a románok és a moldávok, nincsenek svédek és oroszok, meg általában olyanok, akik elszipkázzák a voksokat más országoktól (mert hát kibaszott jól teljesítenek).

Az is kiderül, hogy a Big Five és Ukrajna melyik elődöntőben szavaz majd. Korábban Svájc már kérvényezte, hogy a második elődöntőben szerepeljen, így őket már csak az elődöntő egyik felébe kell kisorsolni, továbbá Németország is bejelentkezett a második elődöntőbe szavazni.

1-es urna

  • Albánia
  • Horvátország
  • Macedónia
  • Montenegró
  • Svájc
  • Szerbia
  • Szlovénia

2-es urna

  • Dánia
  • Észtország
  • Finnország
  • Izland
  • Norvégia
  • Svédország

3-as urna

  • Azerbajdzsán
  • Fehéroroszország
  • Grúzia
  • Izrael
  • Oroszország
  • Örményország

4-es urna

  • Bulgária
  • Ciprus
  • Görögország
  • Magyarország
  • Moldova
  • Románia

5-ös urna

  • Ausztrália
  • Ausztria
  • Csehország
  • Málta
  • Portugália
  • San Marino

6-os urna

  • Belgium
  • Írország
  • Hollandia
  • Lengyelország
  • Lettország
  • Litvánia