Nem a NOX találta fel a népies popzenét

Az etnopop olyan populáris zene, amit népi motívumokkal ötvöznek és nagyon népszerű az Eurovízión. Szinte minden egyes ország szerepelt már vele a versenyen, a török baglamától kezdve a spanyol gitárig minden egyes európai (és nem európai) hangszert hallhattunk már, ami csak létezik. A balkán országok, Görögország, Spanyolország, Ukrajna és Törökország (amikor még részt vett az Eurovízión) szinte mindig olyan dallal indul, amit átitat saját népi zenei világának hangzásával, s rendre jó helyezést ér el vele. 2005-ben szintén Kijevben a NOX képviselt minket a "Forogj, világ!" című magyar etnopoppal, s azóta is az volt az első és utolsó ilyen próbálkozásunk. Pedig időközönként simán küldhetnénk hasonlót. Egy etnopop dal minden Eurovíziós mezőnyben egyedi tud lenni, mert az az egyetlen a saját műfajában. Magyarországból csak egy van, így magyar zenét is csak egyetlen ország fog küldeni a versenyre, ami így minden évben autentikus tud lenni.

A NOX az elődöntőből ötödikként jutott tovább a döntőbe, ahol 12. lett olyan országok pontjaival, mint Izland, Lengyelország, Románia, Ciprus, Izrael és Horvátország. Idén Totova, Pápai Joci és a Roma Soul képviseli az etnopop műfajt: előbbi magyar, utóbbi kettő cigányzenei alapokból dolgozik. Hajrá.