Már javában lehet jelentkezni A Dal következő szezonjára, de hogy egyetlen dalszerző se nyomja full retardban és akassza ki a verseny majdani zsűrijét, az internetet és a bölcsészkarokat szerte az országban, íme néhány elrettentő példa arra, amikor egy ócska dalszövegíró és az Eurovízió találkozott. Keresem az elmúlt dalversenyek legbénább dalszövegét. (Szavazz a bejegyzés végén!)

"Állj, ne mondd azt, hogy lehetetlen, mert tudom, hogy lehetséges" - ezt adta Eric Saade szájába a "Popular"-t jegyző Fredrik Kempe 2011-ben, konkrétan ez volt a dal nyitószövege. A fülbemászó dallam aztán képes volt feledtetni a kis borzalmas kétsorost, de az tuti, hogy ez az egyik legelcsépeltebb szövegrészlet evör.

Talán az izlandi Silvia Night "Congratulations" című erősen nárcisztikus és egyáltalán nem vicces dala kapta a verseny történelmének első igazi kifújolását 2006-ban. Ugyanolyan visszataszító az egész dalszöveg, akárcsak az énekesnő orgánuma, ami inkább egy tüzelő macska, egy forró teáskanna és Heidi Klum képzeletbeli szerelemgyerekének hangjához hasonlít, az ízléstelen megjelenéséről nem is beszélve. A szöveg legjobb része, amikor a telefonon bratyizik istennel és közli, hogy megmenti a világ végét vagy takarékoskodik vele. Gratulálok az angoltudáshoz is!

A "Cheesecake" című 2014-es fehérorosz dalban Juri Vascsuk és Dimitrij Novik dalszövegírók tudatni szerették volna a nagyközönséggel, hogy TEO nem Patrick Swayze, még akkor sem, ha táncot mutatnak neki. Nem hát, max a szegény ember Robin Thicke-je.

Ezzel a szöveggel Rafael Artesero úgy hazavágta Axel Hirsoux-t, Belgium 2014-es fellépőjét, hogy rossz volt nézni. A "Mother" című dallal sikerült őt egy túlsúlyos, önbizalom hiányos, harmincas szűz lúzerként beállítani, akinek anyja az egyetlen nő az életében, a szoknyája alá bújhat minden egyes sikertelen randi után. Ez a dal még egy kamasz srác előadásában is túl nyávogós és szentimentális lett volna, nemhogy egy felnőtt ember esetében.

Ryan Dolan, "Only Love Survives", 2013. Dalszövegíró Ryan Dolan és Wez Devine. Rátok bízom.

Remélem, 2014 óta Guntis Veilands megtanulta, hogyan kell azt a rohadt tortát megsütni, mert három percig a "Cake to Bake" című dalba bújtatott kétségbeesett segélykiáltását kellett hallgatni az elődöntőn. Az Aarzemnieki együttest meg begombázta, ennyi.

"Szeretne valamit, amit szopogathat, míg landolunk, uram?" - tette fel a kérdést 2007-ben az angol Scooch egyik légiutas-kísérője. A "Flying The Flag" tele volt szexuális utalásokkal, ami nem lett volna gond, ha el tudták volna adni. De nem tudták, nagyon nem. Mindenesetre le sem tagadhatták volna, hogy angolok.

Anastasia Vinnikova 2011-ben A Dicső Nemzet Lányaként, A Kisemberek Hősnőjeként, A Fehérorosz Krumpliföldek és Petróleumipar Védelmező Szentjeként, A Posztszovjet Wonder Womanként tündökölt az Eurovízió színpadán, hogy már-már a nacionalizmust súroló dalát kiejtsék az elődöntőben. A Fehéroroszországot éltető, szerényen "I Love Belarus" címet kapó számot Jevgenyij Olejnyik és Szvetlána Geraskova írták a kormányt szorosan a szívükben őrizve. Isten óvja a népet, éljen a diktatúra!

Charlie Mason nagyon meg akarta mondani a tutit és lelket akart lehelni minden tökéletlen tinilányba Bojana Stamenov 2015-ös "Beauty Never Lies" című dalában, de az egész csak egy átlátszó, fantáziátlan, semmitmondó közhelyparádé lett.

Ha a nézőknek számítana a dalszöveg, akkor idén Sergey Lazarev "You Are The Only One" című dala nem az első, hanem az utolsók egyike lett volna a közönségszavazáson. John Ballard és Ralph Charlie olyan dedós sorokat csempészett az orosz showbiznisz atombombájába, mint a fent is látható "Villám és mennydörgés, ez kezd izgalmas lenni". Még szerencse, hogy a színpadi látvánnyal a lehető legmagasabbra tudták pozicionálni a produkciót.

Barei "Say Yay!" című dala volt a másik gyermeknóta idén. A mese főhőse Harcos úr és Veszély úr voltak, akik hurrá, hurrá, itt vannak, köszönjünk nekik. Barei, Rubén Villanueva és Victor Púa dalszövege egy felnőtteknek szóló versenyen legalább annyira volt helyén, mint egy Frank Sinatra CD az ovisok magnójában Pap Rita albuma helyett.

Az összefogásról, a szeretetről és a világbékéről inkább rossz, mintsem jó dalokat lehet hallani. Nem kivétel a San Marino-i "Chain of Lights" sem, amit John O'Flynn énekeltetett el két tenyérbemászó, gazdag kölyökkel 2015-ben. Ennek is inkább a Junior Eurovízión lett volna a helye.

De San Marino már 2012-ben is elfelejtette, hogy felnőtt versenyen lép fel, mivel a "The Social Network Song (Oh Oh - Uh - Oh Oh)" egy édibédi, az internet rejtelmeibe való bevezetés volt a kilencvenes évek kölykeinek. Vagy éppen társadalomkritika a 21. század rohanó világának. A lényeg, hogy nagyon modern és eredeti akart lenni, de csak azt érte el vele, hogy meg akartuk fojtani egy modemmel az előadó Valentina Monettát. A dalszöveget Timothy Touchton és José Santana írta, akik inkább felejtsék el a jelszót és sohase kapjanak újat. Uh Oh.