EuroFaktor


2016\02\21 Tusán 4 komment

Freddie-nek rendezték A Dal második középdöntőjét

A Dal második középdöntője is papírforma szerint zajlott. Másik nagy közönség-kedvenc híján Freddie-nek nem akadt ellenfél, így a zsűri és maga a műsor is teljes erővel nyomta előre. Olyannyira, hogy már-már pofátlan hype-nak tűnhetett, amint Tatár Csilla "nem tudja túlkiabálni" a vezérlőből…

Tovább olvasom

Adonisszal és úgynevezett boy grouppal indult A Dal 2016

Tegnap kezdetét vette a Duna nemzeti Eurovíziós dalválasztó műsora, A Dal 2016. Az első elődöntőre pont a mezőny leggyengébb előadóit sikerült összeválogatni, így tőlük már csak jobbakat hallhatunk majd. Akit meg különösebben nem érdekel a verseny, annak úgysem fog tetszeni A Dal sem. Harsányi…

Tovább olvasom

Első hallgatásra: Egy Másik Zenekar - Kéne közös kép

Nyugodt, bájos, kiegyensúlyozott, jól építkezik, én ezt értem, viszont az Eurovízió kontextusában ez egy lehetetlen dal. Persze, megmelenget, de el is altat. Ettől függetlenül valami azt súgja, hogy ők lesznek az idei év Honeybeastje. Műsor előtti pontszám: 5/10

Tovább olvasom