EuroFaktor


Oroszország és Románia is elvesztette örökéletét

Hittétek volna, hogy egyetlen évben megszűnik a több mint egy évtizede sikeresen tartott 100%-os román és orosz továbbjutási arány? Néhány órája még Oroszország és Románia volt az utolsó országok egyike, melyek az elődöntők 2004-es bevezetése óta mindig továbbjutottak a döntőbe, de Lisszabonban -…

Tovább olvasom

Salvador Sobral szerint borzalmas az idei Eurovízió lehetséges győztese

"Az emberek azt hitték, hogy majd tetszeni fog nekem az izraeli dal. Meghallgattam és borzalmas volt. Szerencsére idén nem kell végigülnöm [az arénában]" - nyilatkozta vérprofiként Salvador a portugál Publico lapnak. Ezen a ponton kijelenthetjük, hogy tavalyi Eurovíziós győztesünk nem más, mint egy…

Tovább olvasom

Azerbajdzsán kiesése máris történelmivé tette az idei Eurovíziót

Azerbajdzsán az Eurovíziós Dalverseny egyik legsikeresebb országa. 2008-ban debütáltak, egészen 2013-ig top 10-es helyezéseket értek el. 2013-ban majdnem (az elődöntőn elsők, a döntőn másodikok lettek), 2011-ben pedig meg is nyerték a versenyt. Aztán jött 2014, amikor Dilara Kazimova és a "Start A…

Tovább olvasom

Nagyon is egyértelmű, hogy miért esett ki Görögország

Nem, kedves rajongók, nem Görögország az idei mártír, nincs justice for Yianna meg hasonló bullshit. S mondom ezt úgy, hogy az "Óneiro mou" az egyik kedvencem volt before event. Yianna a stúdióverziót meg sem közelítve, már a kezdetektől vérszegényen énekelt, az egész olyan volt, mintha egy cent…

Tovább olvasom
2018\05\08 Tusán 1 komment

Nyerje Bulgária az Eurovíziót! (Legalábbis egyelőre)

Újabb év, újabb toplista. Összeállítottam a Top 43-as listavideómat a 2018-as Eurovízió dalaiból és minden héten részletesen kifejtem, hogy mit gondolok valójában róluk. Beszólok, leszólok, kritizálok, csak a szokásos. Íme az újabb hetes. 7. Dánia - Rasmussen "Higher Ground" Gyerekkorom óta…

Tovább olvasom

A rajongók kedvence Izrael és az első elődöntő, Magyarország a döntőben a 19. lehet

A eurovisiontops.com egy elég fasza kis oldal, gyakorlatilag arról ad képet, hogy mely dalokat kedvelik leginkább és legkevésbé a rajongók. Évről-évre összegyűjtik a YouTube-ra feltöltött toplistákat és 1-től 12 pontig számítják be mindenki legkedveltebb tíz dalát. Az ebből kapott rangsor szerint a…

Tovább olvasom
2018\05\06 Tusán 1 komment

Fast food music a toplistám élvonalában

Újabb év, újabb toplista. Összeállítottam a Top 43-as listavideómat a 2018-as Eurovízió dalaiból és minden héten részletesen kifejtem, hogy mit gondolok valójában róluk. Beszólok, leszólok, kritizálok, csak a szokásos. Íme az újabb hetes. 14. Románia - The Humans "Goodbye" Épphogy…

Tovább olvasom

Jogosan kötekednek az AWS-sel, de kit érdekel

A crowdsurfing meghatározó látványeleme lesz az AWS előadásának Lisszabonban, de az együttes gitárosa nyilván nem a közönségbe ugrik majd, hanem statiszták közé. Ez számos rajongónak nem tetszik, szerintük a statiszták bevonásával meghaladja majd az engedélyezett hat fős keretet a produkció, így…

Tovább olvasom
2018\04\14 Tusán 1 komment

Netta győzelme lenne a legédesebb bosszú Salvador Sobral rajongóinak

Tavaly Salvador Sobral győzelmi beszédében kisajátította magának a zene fogalmát és azzal magyarázta első helyét, hogy az emberek végre igazi zenét akarnak hallgatni, nem pedig gyors éttermit.. Ezen a kijelentésén sokan felháborodtak és én sem értettem, hogy mégis ki halt meg és tette őt a zene…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása