EuroFaktor


Tarol a cigányzene és a bölcsészpop, de még mindig a Kállay-Saunders Band a kedvenc

Tatár Csilla üzenetével kezdődött tegnap este az első középdöntő, egy "my body, my rules"-feliratú felsővel olvasott be mindenkinek, akik szerint úgy kéne kinéznie szülés után, mint egy anorexiás divatmodellnek. Úgy tűnik, hogy Harsányi Levente is megette végre azt a pörköltet a hűtőből, amin annyi…

Tovább olvasom

Petruska remekelt, a stylist-szakma megbukott A Dal utolsó elődöntőjében

A Dal 2016 harmadik, egyben utolsó elődöntője lényegében egy üresjárat volt, hiszen egy pároson kívül nem szerepeltek benne sem közönség-kedvencek, sem pedig igazán értékelhető produkciók, a legjobbakat már ellőtték a második elődöntőben. Azt már tudjuk, hogy az ezúttal 1930-as nagypolgári…

Tovább olvasom