EuroFaktor


2017\05\21 Tusán Szólj hozzá!

A reményvesztettek győzelme az Eurovízión

1956, vagyis az Eurovíziós Dalverseny kezdete óta 52 ország küzdött meg a győzelemért, ebből 24-nek még nem sikerült. 2017-ig Portugália számított az Eurovízió legszerencsétlenebb országának, hiszen 1964 és 2016 között 48 alkalommal vettek részt a versenyen, de sohasem sikerült elnyerniük a trófeát.…

Tovább olvasom
2017\05\14 Tusán Szólj hozzá!

Nekem ne mondja meg Salvador Sobral, hogy mi a jó zene

Salvador a győzelmi beszédében azt mondta, hogy ideje leszámolni a "gyorséttermi" zenével, mert a zene nem a tűzijátékról, hanem az érzelmekről szól. Persze, azért is nyerhette meg a döntőt, mert az "Amar pelos dois" egy nosztalgikus, egyszerű és őszinte dal, amit jócskán megdobott az is, hogy…

Tovább olvasom
2017\05\13 Tusán Szólj hozzá!

A fogadóirodák szerint Portugália nyer, de Olaszország szorongatja

Portugália és Olaszország egész nap fej-fej mellett haladt egymással a fogadóirodáknál és több alkalommal is váltogatták egymást az első helyen. Most a döntő előtt kevesebb mint három órával Portugália áll nyerésre, de még mindig nagyon szoros a verseny. A harmadik Bulgária, a negyedik Belgium, az…

Tovább olvasom
2017\05\12 Tusán Szólj hozzá!

Pápai Joci továbbjutott, a második elődöntő legjobbja volt

Tényleg mindenféle elfogultság nélkül mondom, hogy a mi egy szem Jocink messze lekörözte a mezőnyt tegnap este és az övé volt a legerősebb előadás. Egyáltalán nem túlzás feltételezni, hogy valószínűleg egy top 3-as pozícióból juthatott tovább. A fellépőruhák nem változtak és a koreográfia is ugyanaz…

Tovább olvasom
2017\05\02 Tusán Szólj hozzá!

Videó: Pápai Joci első próbája Kijevben

Egy nem hivatalos felvétel szerint végre sikerült eltalálni a misztikus színpadképet. Amint közzéteszik a verseny YouTube-csatornáján a hivatalos verziót, frissítem a bejegyzést. UPDATE: Itt a hivatalos próba-felvétel is: Joci kalocsai hímzéseket és magyarnépmesékes galambokat kapott, a…

Tovább olvasom
2017\04\10 Tusán Szólj hozzá!

Magyarország biztos továbbjutó a fogadóirodák szerint - Így állunk

A fogadóirodák listája általában megbízható infót ad arról, hogy ki hogyan szerepel majd, bár mindig itt lesz ellenpéldának 2011, amikor példátlan módon felborult az egész és az éllovasok a mezőny végén teljesítettek, Wolf Katival együtt. Mindenesetre egy hónappal az Eurovízió első elődöntője előtt…

Tovább olvasom
2016\12\08 Tusán Szólj hozzá!

Lotfi, Radics, Tóth, Kállay - Izgalmas A Dal 2017-es versenyzőinek listája

Az MTVA mai sajtótájékoztatóján bemutatta azt a 28 előadót, akik versenybe szállnak, hogy képviselhessék Magyarországot a 2017-es Eurovíziós Dalversenyen Kijevben. Vannak, akiknek nagyon örülök, akiket visszavártam, azokat meg is kaptam, s persze azokat is, akiket nem. Újoncok: AnnaElsa feat.…

Tovább olvasom
2016\08\27 Tusán Szólj hozzá!

Ugyanúgy bajban lennénk, mint az ukrán szomszédok, ha megnyernénk az Eurovíziót?

Ukrajna példája tökéletesen megmutatja, milyen rizikós úgy versenyezni, hogy közben nem tudunk rámutatni egy olyan épületre, amiben egy lehetséges győzelem esetén meg tudnánk tartani az Eurovíziót. A korszerű és fedett aréna versenykövetelmény. Az időjárás viszontagságai és a technikai berendezések…

Tovább olvasom
2016\06\06 Tusán 2 komment

Így szerepelt Magyarország az Eurovízión 1994 óta

Bayer Friderikával indítottuk az Eurovíziós pályafutásunkat, aki azért is foglal el előkelő helyet a magyar részvétel történelmében, mert 1994-es szereplése óta sajnos még senki sem tudta lekörözni, a 4. hely Magyarország legjobb Eurovíziós eredménye eddig. Szigeti Csaba a valaha volt…

Tovább olvasom