EuroFaktor


Lehetséges, hogy mégsem Jeruzsálemben tartják jövőre az Eurovíziót

Korábban már megírtam, hogy az izraeli Eurovíziós győzelem eléggé felbőszítette a politikai aktivistákat, akik a verseny bojkottjára szólították fel országaikat. Izraeli sajtóértesülések szerint a nemzetközi felháborodást követően az EBU (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) megbeszéléseket tartott…

Tovább olvasom
2018\05\17 Tusán 54 komment

Egyre több ország bojkottálná az izraeli Eurovíziót

Nem fogadta jól az európai politika, hogy 2019-ben Izraelben tartják az Eurovíziós Dalversenyt. Netta és a "Toy" győzelme az Eurovízió történelmében harmadjára viheti Jeruzsálembe a versenyt, aminek ötletétől egyre több országban bojkottra szólítják fel az adott köztévét. Izlandon petíciót…

Tovább olvasom

Izrael megnyerte a 2018-as Eurovíziós Dalversenyt

Netta és a "Toy" 529 ponttal végzett az első helyen Lisszabonban. A zsűriszavazásnál fej-fej mellett haladt Ausztriával, Svédországgal és Ciprussal, amit az osztrák Cesar Sampson meg is nyert, aztán a nézők fordítottak és a két legtöbb közönségszavazatot kapó Ciprus és Izrael közül utóbbit hozták ki…

Tovább olvasom

Salvador Sobral szerint borzalmas az idei Eurovízió lehetséges győztese

"Az emberek azt hitték, hogy majd tetszeni fog nekem az izraeli dal. Meghallgattam és borzalmas volt. Szerencsére idén nem kell végigülnöm [az arénában]" - nyilatkozta vérprofiként Salvador a portugál Publico lapnak. Ezen a ponton kijelenthetjük, hogy tavalyi Eurovíziós győztesünk nem más, mint egy…

Tovább olvasom
2018\05\08 Tusán 1 komment

Nyerje Bulgária az Eurovíziót! (Legalábbis egyelőre)

Újabb év, újabb toplista. Összeállítottam a Top 43-as listavideómat a 2018-as Eurovízió dalaiból és minden héten részletesen kifejtem, hogy mit gondolok valójában róluk. Beszólok, leszólok, kritizálok, csak a szokásos. Íme az újabb hetes. 7. Dánia - Rasmussen "Higher Ground" Gyerekkorom óta…

Tovább olvasom
2018\04\14 Tusán 1 komment

Netta győzelme lenne a legédesebb bosszú Salvador Sobral rajongóinak

Tavaly Salvador Sobral győzelmi beszédében kisajátította magának a zene fogalmát és azzal magyarázta első helyét, hogy az emberek végre igazi zenét akarnak hallgatni, nem pedig gyors éttermit.. Ezen a kijelentésén sokan felháborodtak és én sem értettem, hogy mégis ki halt meg és tette őt a zene…

Tovább olvasom

Pápai Joci továbbjutott, a második elődöntő legjobbja volt

Tényleg mindenféle elfogultság nélkül mondom, hogy a mi egy szem Jocink messze lekörözte a mezőnyt tegnap este és az övé volt a legerősebb előadás. Egyáltalán nem túlzás feltételezni, hogy valószínűleg egy top 3-as pozícióból juthatott tovább. A fellépőruhák nem változtak és a koreográfia is ugyanaz…

Tovább olvasom

Farkasok, jégverés és epilepszia az Eurovízió második elődöntőjén

Habár nagyon erős a mezőny, a második elődöntő lényegesen gyengébb volt az elsőnél, amiben Freddie is továbbjutott, de még így is jórészt szórakoztatóak voltak. Ehhez persze el kell tekintenünk a szlovén country zenére jódlizó énekesnőtől és a faluszéli összeborulóst éneklő nyolcvanas évekbe…

Tovább olvasom
2015\09\15 Tusán 17 komment

A 10 legnagyobb WTF az Eurovíziós Dalfesztiválon

Ma hivatalosan is elkezdődött a 2016-os Eurovíziós szezon, hiszen máig adhatták le az országok az előzetes jelentkezésüket a jövő évi dalfesztiválra. Amíg az EBU feldolgozza a jelentkezéseket, íme a 10 legnagyobb eurovíziós WTF 2010 óta. 10. Elnyelte a füst Grúziát Az idei…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása