Az infografikámon azt láthatjátok, hogy melyik nyelvet melyik évben hallhattuk legutóbb az Eurovízión. Azokat a dalokat számítottam be, melyeket vagy csak anyanyelven, vagy részben anyanyelven énekelnek, tehát egy jelentős rész saját nyelven szól. Azokat a dalokat, melyekben csak egyetlen két-három szavas sor szerepel anyanyelven, nem számítottam be, ezért nem látjátok a bolgárt 2016-ban vagy a törököt 2012-ben. A lilára színezett buborékokban olvasható nyelveken korábban már nyertek Eurovíziót, a szürke buborékok pedig nem a hivatalos nemzeti nyelvet, hanem egy regionális nyelvet jelölnek.

Érdekességek:

• Svédül legutóbb nem Svédország, hanem Finnország egyik indulója énekelt. Svédország utoljára 1998-ban énekelt az anyanyelvén.
• Eddig csak egyetlen regionális nyelven írt dal nyert: Jamala "1944" 2016-ban.
• A legrégebben hallott nyelvnek az ír és a máltai számít, melyeket 1972-ben hallhattuk utoljára a versenyen. A harmadik helyezett az arab (Marokkó egyetlen részvételének köszönhetően), a negyedik pedig a Svájc délkeleti régiójában beszélt romans nyelv.
• A legutóbb hallott nem angol nyelv az olasz, ugyanis Olaszország volt a 2018-as Eurovízió döntőjének utolsó fellépője.
• Azerbajdzsán az egyetlen ország, amely még sohasem küldött dalt az anyanyelvén.

Vannak emberek, akik kirobbanthatatlannak látszanak az Eurovízió holdudvarából. Ilyen Christer Björkman, a Melodifestivalen svéd Eurovíziós előválogató producere, aki az Eurovízióhoz is megtalálta az aranykulcsot és már évek óta szoros együttműködésben dolgozik a dalverseny producereivel, vagy éppen Philipp Kirkorov dalszerző, aki az orosz Eurovíziós törekvések megkerülhetetlen figurája. Hozzájuk csatlakozik most - bár úgy tűnik, már rég csatlakozott - Florian Wieder tervező, aki kis híján zsinórban nyerte meg magának ötödik Eurovíziós színpadtervezési tenderét. A német designer tervezte a 2011-es düsseldorfi, a 2012-es bakui, a 2015-ös bécsi, a 2017-es kijevi és a 2018-as lisszaboni színpadot is, tehát nyolc év alatt csak háromszor nem sikerült elcsípnie a pályázatot. S még mielőtt azt kérdeznéd, hogy minek elrontani, ami működik, lassan a testtel... a bécsi színpad konkrétan csúnya volt, a köré felhúzott LED-rudak kisebbnek láttatták a színpadot az amúgy sem tágas aréna terében, s még egy kicsit klausztrofób is volt. A 2017-es színpad ötlettelen és sivár volt, s ekkorra már tökre eluntam, hogy az megint kör alakú. És Wieder 2018-ban visszatért egy szintén kör alakú színpaddal, aminek kifutóját olyan nagyra tervezte, hogy az énekesek - így a produkció is - teljesen elvesztek rajta (már ha szerencsétlenül úgy döntöttek, hogy végigjárják) és még csak LED-falat sem kaptunk.

Persze abszolút támogatom a választás szabadságát, viszont a versenyképességet is, ami az EBU-t nyilván nem érdekli.

Miután az izraeli arab város Haifa és a déli üdülőközpont Eilat sikertelenül pályáztak a verseny megrendezésére, Jeruzsálem pedig kiesett a bojkottveszély miatt, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége és az izraeli közmédia Tel-Avivot jelölte ki a 2019-es Eurovízió helyszínéül, mintha nem így kellett volna tenniük már a legelején.

Tel-Aviv történelmének első Eurovízióját a Tel-Avivi Nemzetközi Kiállítási Központ 1-es Pavilonjában rendezik majd: május 14-én kedden és 16-án csütörtökön lesznek az elődöntők, 18-án szombaton pedig a döntő.

Az Eurovíziót rendező EBU (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) új életet lehelt a Kazahsztán részvételét övező találgatásokba, hiszen a közép-ázsiai ország első alkalommal szerepel majd az idei Junior Eurovíziós Dalversenyen, az Eurovízió gyerekváltozatán.

Kazahsztán helyzetét a már évek óta versenyző Ausztráliáén keresztül érthetjük meg. Ahhoz, hogy az Eurovízión részt tudjon venni egy ország, az Európai Műsorszórási Területen kell elhelyezkedjen, illetve csatlakoznia kell az Európa Tanácshoz. Kazahsztánhoz hasonlóan Ausztrália sem teljesíti egyik feltételt sem, viszont az EBU szerződött partnere (aminek nem szab gátat semmi sem, például az Egyesült Államoknak is van egy ilyen szerződése), így a műsorszolgáltatók szövetsége meghívta őket az Eurovízióra, mint tiszteletbeli tagokat. Ezúttal Kazahsztánt hívták meg, igaz, egyelőre csak a Junior Eurovízióra. Ez viszont könnyen változhat a jövőben, Ausztrália az élő példa rá.

Kazahsztán tavaly akart debütálni az Eurovízión, de az EBU nem engedte nekik. Jön a kérdés: ha Ausztráliának lehet, Kazahsztánnak miért nem? Az EBU valószínűleg bizalmi játékot játszik a kazahokkal. Ausztrália már több mint harminc éve partnerország volt és közvetítette a versenyt, amikor meghívták őket Eurovíziózni, tehát kialakulhatott az a bizalmi és üzleti kapcsolat, amit az EBU Kazahsztánnal is ki akar építeni. Ez a kapcsolat viszont még friss, Kazahsztán csak 2016-ban kötött szerződést az EBU-val, ahol az országot a Khabar Agency képviseli.

A negyedik Türkvíziós Dalversenyt októberben tartják majd Törökországban, ami az Eurovízióhoz hasonlóan két elődöntőből és egy döntőből áll majd. A török népek lakta független vagy autonóm államok, közigazgatási egységek, illetve jelentős török lakossággal rendelkező országok versenyén Magyarország is részt vesz majd, legalábbis ez áll a Türkvízió hivatalos oldalán. Az MTVA nem reagált a megkeresésemre, így egyelőre nem sokat tudni a részvételünkről.

Magyarország neve 2015-ben merült fel először a Türkvízió körül, amikor a magyar állam küldöttei részt vettek a türkmenisztáni Merv ceremóniáján, amin a várost kinevezték a török világ kulturális fővárosává. A versenyt akkor szintén Mervben tartották.

Míg Ausztria, Belgium, Hollandia, Németország és Svédország részvétele a szabados társadalomalakítás, vagyis a törökök tömeges letelepedésével, Albániáé a közös vallással, Romániáé, Bulgáriáé, Koszovóé, Macedóniáé, Moldováé és Ukrajnáé a török diaszpórával magyarázható, addig Magyarország részvételi szándéka kicsit homályos. Nincsen jelentős török lakosság az országban, az iszlám vallásúak számát a 2011-es népszámláláson 5500 főre tették, s habár vannak közös kulturális elemeink a török hódoltságnak köszönhetően, a századokkal ezelőtti megszállást aligha lehetne feljegyezni a büszkeségfalunkra. Magyarország valószínűleg az utóbbi években rengeteget emlegetett keleti nyitás szellemiségében venne részt a török versenyen. A kormány állást foglalt az illiberális demokrácia mellett, amivel gyakorlatilag behatárolta, hogy a világ mely részéhez kívánja csatlakoztatni az országot. Ez a rész pedig a Kelet. A vezető politikusok minden nyilatkozatukban, kampányukban egyértelműen kiállnak ezen országok és ideológiák mellett, a Türkvízióval pedig valószínűleg a kulturális értékeket is tovább erősítenék. A kormány kommunikációjában egyre inkább euroszkeptikus és számos alkalommal dicsér olyan autoriter hatalmakat, mint Oroszország vagy Törökország, így eléggé kapóra jönne a Türkvíziós közös buli.

Eddig 42 ország és terület jelentkezett a versenyre: Európából Albánia, Ausztria, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Belgium, Bulgária, Grúzia, Németország, Magyarország, Koszovó, Lettország, Macedónia, Moldova, Hollandia, Észak-Ciprus, Lengyelország, Románia, Szerbia, Svédország, Gagauzia, Ukrajna és a Krím; Ázsiából pedig az Altaj Köztársaság, Baskíria, Csuvaszföld, Irak, Irán, Kabard- és Balkárföld, Karacsáj- és Cserkeszföld, Kazahsztán, Hakaszföld, Dagesztán, Kirgizisztán, Jakutföld, Szíria, a Sztavropoli-határterület, Tádzsikisztán, Tatárföld, Törökország, Türkmenisztán, Tuva, Üzbegisztán és Hszincsiang.

A Türkvíziós Dalversenyen csak zsűriszavazás van, nézői nincs, viszont ugyanúgy elődöntőkből és döntőből áll, mint az Eurovízió. Először 2013-ban tartották meg a törökországi Eskisehirben, majd a következő években Isztambul és az oroszországi Kazán adott otthont a versenynek. 2016-ban a török és az orosz politikai válság hatására elmaradt a verseny, majd 2017-ben sem rendezték meg. Idén elvileg megrendezik és mi is élőben követhetjük majd Magyarország részvételével. Na de kit küldünk majd törökül énekelni?

Korábban már megírtam, hogy az izraeli Eurovíziós győzelem eléggé felbőszítette a politikai aktivistákat, akik a verseny bojkottjára szólították fel országaikat. Izraeli sajtóértesülések szerint a nemzetközi felháborodást követően az EBU (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) megbeszéléseket tartott az izraeli köztévével és aggodalmát fejezte ki a jeruzsálemi rendezés miatt. A fővárost maga Benjamin Netanjahu jelölte ki mint helyszínt, az addig egyértelmű választásnak tűnő Tel-Aviv pedig amúgy is kizárta a rendezés lehetőségét.

Na ez történt kb. egy hónappal ezelőtt, mára azonban fordult a kocka és a politikai aktivisták labdája magabiztosan halad a gól felé: Tel-Aviv városvezetése belátta, hogy az izraeli Eurovíziót Jeruzsálem népszerűtlensége miatt igencsak a városukban kell majd megtartani, bármennyire sem szerették volna ezt első körben. Na de nemcsak ők pályáznak a rendezésért, rajtuk és Jeruzsálemen kívül még négy város fejezte ki érdeklődését, ezeket nézzük most végig.

Eilat

Mivel az Eurovíziós helyszín kiválasztásánál hatalmas szerepet játszik a vendéglátó egységek száma és a repülőterek forgalmának nagysága, elsősorban ezeket kell figyelembe venni az esélylatolgatáskor. Eilat népszerű üdülőhely megannyi szállodával, Izrael legdélebbi városa a Vörös-tenger partján, a sivatag csücskében. A Ramon Nemzetközi Repülőtér idén nyitja meg leszállópályáit olyan nemzetközi légitársaságok előtt, mint például a WizzAir vagy a RyanAir (tudom, nem nagy érdem). Eilat lenne az utóbbi idők egyik legkisebb Eurovíziós városa a maga 50 ezres lélekszámával. A verseny rendezéséért egy még meg nem épült stadionnal szállnak versenybe, így győzelmi esélyük eléggé csekély.

Haifa

A 280 ezer fős zsidó-arab város a térség egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságával rendelkezik. Övék az egyetlen izraeli metró, ami már csak abból a szempontból is érdekes, hogy hétvégén csak szombat este közlekedik a pezsgő éjszakai életet kiszolgálva. A repülőterükről már nem sok jó mondható el, a Haifa Repülőtér járatai ugyanis egy larnacai járaton kívül csak belföldön közlekednek, ez pedig egy hatalmas hátrány lehet az egyik legnagyobb stadionnal pályázó városnál: a Sammy Offer Stadion 30 ezres férőhelyével az egyik legnagyobb Eurovíziót tudnák megrendezni.

Berseba

Berseba 205 ezer lakosával az ország közepén fekszik. Az Izraelt beterítő Negev-sivatag legnépesebb települése, ezért gyakran emlegetik a sivatag fővárosaként is. Ennek ellenére Berseba egyáltalán nem népszerű turistacélpont, saját nemzetközi repülőtere sincs. A 16 ezer férőhelyes Turner Stadionban rendeznék meg az Eurovíziót... de erre esélyük sincs.

Petah Tikva

A 236 ezres Petah Tikva Tel-Aviv közvetlen szomszédságában van, így nem gond, hogy nincs saját nemzetközi repülőtere, mert ki tudja használni a Tel-Aviv adta szállás- és tömegközlekedési lehetőségeket. Erre viszont valószínűleg nem lesz lehetősége, mert Eilathoz hasonlóan ők is aréna híján vannak, ezért építenének egyet.

Tel-Aviv

A Földközi-tenger keleti partján fekvő Tel-Aviv közel félmillió lakosával Izrael második legnépesebb városa, de az ország legnagyobb metropoliszának közepén fekszik. Világváros, a Közel-Kelet harmadik legerősebb gazdasága és évente több, mint két és félmillió turistát fogad. New Yorkhoz hasonlóan Tel-Aviv sem alszik soha. A modern nagyváros és az időszámításunk előtt épült negyedek ötvöződése érdekes helyszínéül szolgálna az Eurovíziónak. A Ben Gurion Nemzetközi Repülőtér a világ minden tájáról fogad járatokat. Az American Airlines szerint Tel-Aviv a világ legjobb LMBT-úticélja és itt tartják Ázsia legnagyobb pride-ját is. Tel-Aviv két helyszínnel pályázik az Eurovízió megrendezésére: a Tel-Avivi Kiállítóközpont 10 ezer, a Menora Mivtachim Aréna pedig 11 ezer nézőt tudna fogadni.

Jeruzsálem

Izrael fővárosa az egyik legősibb település a világon és három vallás (kereszténység, iszlám és judaizmus) is szentnek tekinti. Jeruzsálem kulturális és történelmi értékekben gazdag turistacélpont, légi forgalmát az 50 kilométerre fekvő tel-avivi Ben Gurion Nemzetközi Repülőtér szolgálja ki. A város politikailag eléggé megosztja a világot, mivel Izrael mellett Palesztina is saját fővárosának tekinti, ezért a felek évtizedek óta háborúban állnak egymással. Mivel több európai ország is Palesztina pártját fogja, a jeruzsálemi Eurovízió bojkottjával fenyegetik az EBU-t. Ugyan a 16 ezer férőhelyes Pais Aréna és a 32 ezer férőhelyes Teddy Stadion ideális helyszíne lenne a versenynek, nagyon úgy tűnik, hogy egyikben sem ülhetünk majd jövő májusban.

Szóval nem tudni pontosan, hogy melyik városban fogják megtartani a jövő évi Eurovíziót, de egy dolog biztos: esernyőt nem kell majd vinnünk.

A döntőbe jutás tizedik helyéért elég éles harc folyt Magyarország, Románia és Lettország között. Az AWS 111 ponttal kvalifikált is, viszont a románok csak négy, a lettek pedig öt ponttal maradtak le úgy, hogy őket 2 ponttal támogattuk meg, Romániát pedig egyenesen 12-vel, így a továbbjutásuk egyáltalán nem rajtunk múlt. Egyébként a zsűrivoksunk elég unalmas lett, Hollandia és Ausztrália valamiért a toppon végzett és az enervált grúz férfi együttes is kapott egy pontot. A televoting már sokkal érdekesebb, ugyanakkor egyáltalán nem meglepő eredményt hozott ki: a dán vikingek taroltak, második helyre behúztuk a töményen ízléstelen moldávokat, nyolcadikként pedig az az Alexander Rybak végzett, aki 2009-ben megszerezte a magyar 12 pontot a norvégoknak. Fogalmam nincs, mi tetszett ennyire nekünk Hollandián idén, de a zsűri és nézői szavazáson is szerzett pontokat csakúgy, mint Ausztrália, Dánia, Szerbia, Norvégia és Lengyelország.

A döntőre a zsűri véleménye megváltozott egyes dalokról, Dániát például kihozták győztesnek, míg az elődöntőn csak 5 pontot adtak rá. Egyetlen közönségkedvencnek - Izrelnek - engedtek csak teret, de rajta kívül kapott még pontot az osztrák Cesar Sampson is, aki ugye megnyerte az idei Eurovízió zsűrivoksát. A nézőknek is tetszett Sampson, de a zsűrivel együtt Norvégiának, Hollandiának és Izraelnek is adtak pontokat. Csehországot 8, a későbbi győztes Izraelt 10, Dániát pedig a zsűrivel együtt 12 ponttal díjaztuk. Én először véletlenül leadtam egy voksot Írországra, majd egy nagy sikoly és vinnyogás közepette gyorsan nyomtam a szavazatokat Ciprusra, akik összesen 7 pontot kaptak tőlünk.