Salvador a győzelmi beszédében azt mondta, hogy ideje leszámolni a "gyorséttermi" zenével, mert a zene nem a tűzijátékról, hanem az érzelmekről szól. Persze, azért is nyerhette meg a döntőt, mert az "Amar pelos dois" egy nosztalgikus, egyszerű és őszinte dal, amit jócskán megdobott az is, hogy csodabogárként adta elő, ugyanakkor elég nagy arca volt ahhoz képest, hogy milyen kis szelíd bölcsésznek állította be magát. Salvador gyakorlatilag azt hiszi, hogy ő tojta a csillagokat a föld köré, s hogy a dalával megváltotta az Eurovíziót, kiűzte belőle a zselés hajú, pinamágnes, szintipopos ördögöt, aki a Skandináv-hegység mélyéből vitte kísértésbe Európát évről-évre. Salvador azt hiszi, hogy a győzelme feljogosítja őt arra, hogy meghatározza, mi a zene. A beszédében egyszerre minősítette le a versenytársait és helyezte magát egy piedesztálra, mintha ő lenne Az Egy És Igaz Zene Nagykövete, a legjobb dolog, ami valaha is történhetett a mi romlott, értéktelen élvezetekbe fáradó lelkünkkel. Ha van valami, ami szubjektív, akkor az a művészet, a zene pedig művészet, vagy legalább is alkotómunka. Ha az emberek a legvisszataszítóbb és leggiccsesebb Eurovíziós számra akarnak szavazni, akkor nyugodtan megtehetik. Mindannyiunknak lehet véleményünk róla, de nem állíthatjuk be azt a véleményt univerzális igazságként. Ezt Salvador még nem érti, de majd csak kibújik a nővére szoknyája alól és meglátja a világot annak, amilyen.

A mi egy szem Jocink nyolcadik lett, de ami még jobb, hogy az elődöntőben a második helyezést érte el. Erre utoljára Rúzsa Magdi volt képes 2007-ben, de Joci hét ponttal többet kapott nála, így maradjunk annyiban, hogy ő az eddigi legjobb elődöntősünk. Joci egyébként történelmet is írt, mert ő lett az Eurovízió 62 éves történelmének első cigányzenei döntőse.

A döntő Top 10-es országai kb. azok voltak, amiket vártam. A bolgár, speciális effektekkel megspékelt, de tökéletesen üres popballada a második lett, de nem szorongatta meg a portugál altatódalt, ami így biztos győzelmet arathatott. A belga Blanche már nem volt annyira betojva tegnap, mint az elődöntőben, a svéd Robin Bengsston viszont a döntőn is halálra unta magát. Akinek ők nem érték el az ingerküszöbét, azok a román jódlizásra szavaztak, ami hetedik lett. Én villával készültem kikaparni a dobhártyámat.

Moldova harmadik helyezése tökéletesen megmutatja, mennyire gyenge volt az idei mezőny. Úgy tűnik, a nézők ebben látták a legjobban a bulifaktort idén, ami Lettországra nézve egy óriási sértés.

Az idei év előzetesen legtúlértékeltebb országa Olaszország volt. Egészen tegnapig vezette is a fogadóirodák listáit, ezért hideg zuhanyként érhette őket a hatodik helyezés. Eleinte nem értettem, hogy mit esznek ennyire a dalban, valószínűleg Francesco Gabbani karizmája győzött meg sokakat, aztán nekem is megtetszett, de két hét múlva kikerült a lejátszási listámról és a mai napig nem hallgattam meg újra. Nem volt ez győztes alapanyag, a gorillás gaget és Francesco epilepsziás rohamait már túl soknak tarthatták a nézők.

Manel Navarrót utolérte a karma. A spanyol köztévé februárban elcsalta a nemzeti döntőt Manel Navarro javára, akit így a spanyolok egy emberként utasítottak el. A korrupt köztévé viszont elnyerte méltó büntetését, Manel az utolsó lett a döntőben úgy, hogy a zsűritől 0, a nézőktől pedig csak 5 pontot kapott.

Engem Norvégia és az Egyesült Királyság győzött meg tegnap. JOWST-ra és Aleksander Walmann-ra 15-ször, Lucie Jones-ra pedig 5-ször szavaztam. Nem azt mondom, hogy extázisba kerültem tőlük, mert egy lapon sem említhetőek a tavalyi kedvenceimmel, de az idei gyenge mezőnyből toronymagasan kitűntek mind zeneileg, mind hangilag, mind pedig a színpadképet illetően.