A spanyol Eurovízió korrupciós ügye már a parlamentnél van

Naponként dagad egy jókorát a spanyol Eurovíziós botrány, amiről korábban is írtam. Most már Spanyolország egyik legerősebb pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt is kíváncsi a balhéra, amit Manel Navarro és a "Do It For Your Lover" vélhetőleg korrupt győzelme váltott ki, s mivel a párt aggódik a közpénzen fenntartott RTVE hitelességéért, José Miguel Camacho szocialista képviselő nyílt levelet írt a csatornának a következő kérdésekkel:

  • Ki engedélyezte a kiválasztás metódusát?
  • Ki felelt a zsűritagok kiválasztásáért?
  • Mi az RTVE elnökének álláspontja a történtekkel kapcsolatban?
  • Kit bíztak meg azzal, hogy kiválassza az Objetivo Eurovisión versenyzőit?
  • Milyen kritériumoknak kellett megfelelniük a versenyzőknek?
  • Gondolt rá az RTVE, hogy visszaléptesse a győztest?

Közben az RTVE Navarróval közösen tartott sajtótájékoztatóján állt ki az énekes meg úgy en bloc maguk mellett. A köztévé sajtósa például kijelentette, hogy a csatorna a legjobb dalt választotta ki a legjobb előadóval, s hogy a szabályok változatlanok voltak már a kezdetektől fogva. Nem tudni, hogy ezt mire érthette, mert ezelőtt mindig a nézők döntöttek döntetlen esetén, abban viszont nem tévedett, hogy a csatorna választotta ki a dalt. Naná, hogy a csatorna. Korábbi bejegyzésem óta egyébként kiderült, hogy Navarrót és Xavi Martinez zsűritagot nemcsak a Sony Music kiadó, hanem barátság is összeköti. 

Akárhogy is nézzük, ez az ügy bűzlik, mint Kanizsa Gina 45 pontja. Amint Camacho választ kap a csatornától, a bejegyzést frissítem.