Sziasztok, vissza kell térnetek A Dalba 2017-ben

Nyakunkon a magyar Eurovíziós szezon, hamarosan kiírja az MTVA A Dal 2017 pályázatát. Összegyűjtöttem, hogy kik azok az előadók, akiket visszatérőként jó lenne látni jövőre, mert olyan pluszt tesznek a versenyhez, amit nem sokan tudnak.

Karmapolis és Szécsi Böbe

Habár külön-külön egyáltalán nem győzték meg a nézőket (engem is csak a Karmapolis), együtt nagyon jól működtek A Dal idei mezőnyében. Böbe és a Karmapolis szofisztikált, igényes és harmonikus zenei világa, illetve előadása kifinomultságával és tisztaságával az évad egyik legnagyobb kellemes meglepetése volt. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a következő évadba ne jelentkezhetnének egy pörgősebb számmal, de azt már tudjuk, hogy együttes erővel sikeresek lehetnek.

Muzikfabrik, New Level Empire

Mindkét együttesre ugyanaz érvényes, még ha Zoláék második próbálkozása jelentősen alul is múlta az elsőt. Az elektronikus zenének van helye a versenyen, amit eddig a Muzikfabrik és az NLE vitt színpadra a legjobban.

Petruska

Mivel a "Kedvesem" sikere óta tudjuk, hogy a bölcsészpopnak is ugyanúgy van közönsége az Eurovízión, mint a vattacukorba fojtott popdaloknak, így Petruskának is van helye a versenyen. Megkockáztatom, hogy a "Trouble In My Mind" jobban szerepelt volna a "Pioneer"-nél és hozta volna a toppontokat nyugatabbról, egy hasonlóval érdemes lenne neveznie idén is.

Farkas-Jenser Balázs

Habár 2015-ben a mezőny egyik legerősebb dalával teljesen érthetetlen módon megfosztották a továbbjutástól, a Dal 2017-es évadába visszatérhetne. Tudom, hogy klisé, de Balázs nagyon őszinte és tiszta előadónak tűnik, aki egy ugyanilyen tiszta és őszinte produkcióval kijuthat az Eurovízióra. Meg egyébként is, egy jóképű gitáros srác, az ilyen meg aratni szokott a versenyen.

Oláh Gergő

Nekem tök mindegy, hogy törökös hangzású popmaszlagnak vagy populáris cigányzenének nevezzük azt, amit idén csinált, mert bejött. Nem akarom beskatulyázni, mint előadót, de nyugodtan jelentkezhetne még valami hasonlóval, egyszer ki kell ezt vinni az Eurovízióra.

Lotfi Begi

Őt nem a Compact Disco tagjaként, hanem zeneszerzőként várom vissza, mert nemcsak a nemzetközi trendeknek megfelelően tud jól komponálni, hanem azt is tudja, hogyan adja el az autentikus zenét a nagyközönségnek. Legyen ő a magyar Eurovízió Thomas G:sonja.

Other Planet

A Szikra "Legnagyobb Eurovíziós Crush Ever" Péter vezette együttes valószínűleg még egy jó ideig nem fog A Dal színpadára állni, legalábbis addig nem, amíg a zsűriben ül Pierrot, aki valamiért perverz örömet lel a lehúzásukban. Ennek ellenére minőségi előadók, így sikeresen kompenzálnánk velük, amikor a szerb szomszédok megint kiküldenék a két lábon járó karácsonyfájukat, a románok meg az áriázó drakulájukat.

Passed

A Passed 2015-ben a leginnovatívabb előadóként mutatkozott be és a "Mesmerize"-zal színpadra vitte A Dal történelmének legjobb dalát. Viszont akármennyire is szeretném őket viszontlátni a versenyen, a "Driftin"-nel alulmúlták a várakozásaimat, így talán most jól fog jönni egy kis pihenő nekik.

Király Linda

Habár Lindát vagy szereti vagy gyűlöli a hülyemagyar (tudjuk, miért), minden megvan benne ahhoz, hogy sikeres legyen A Dal színpadán, ennek érdekében viszont neki és nekünk is változtatni kell néhány dolgon. A nézőknek változtatniuk kell a megítélésén és túl kell lépniük a zsigerből jövő elutasításán és az iránta érzett dacon, neki pedig ki kell dobnia a stylistját, mindenesetre azokat az embereket, akik terrorcselekményt követtek el ellene/rajta 2012-ben és 2015-ben. Linda olyan, mint egy magyar Joss Stone, ehhez mérten pedig tök jó számokat lehet írni neki, kezdve az "Everything"-gel, ami a mai napig az egyik kedvencem.

Kállay-Saunders András

Akár a Kállay-Saunders Band frontembereként, akár szóló énekesként, Andrásnak bérelt helye van A Dal színpadán. Több okból is ő a kedvenc Eurovíziós figurám: mindig a legjobbat hozza ki magából, a "Running" és a "Who We Are" A Dal történelmének legjobb dalai közé tartoznak és a legtöbb előadóval ellentétben ő nemcsak a médiafigyelem miatt versenyez, hanem tényleg ki akar jutni a versenyre, tetszik a hozzáállása, élvezi az Eurovíziót, ez pedig látszik a teljesítményén is.